Furcsa formájú tanulmány a BMW-től

Vágólapra másolva!
Az ötös széria műszaki alapjaira épített egy koncepcióautót a BMW, amely egy kombi, egy szedán és egy szabadidőautó előnyeit próbálja ötvözni. A GT, azaz Gran Turismo nevű tanulmány premierje a Genfi Autószalonon lesz.
Vágólapra másolva!

Egy meglehetősen furcsa formájú, de annál praktikusabb tanulmánnyal rukkolt elő a BMW, amit a márciusi Genfi Autószalonon mutatnak be a nagyközönségnek. A Gran Turismo névre keresztelt koncepció átmenet egy kombi és egy szedán között, tetővonala ugyanakkor kupésan bukik alá, így meglehetősen furcsa az összkép. A bajor gyár szerint a cél az volt, hogy egy praktikus és szép autót építsenek, az első paraméter maradéktalanul sikerült is, hiszen tologatható hátsó üléseket, hatalmas csomagtartót kapott a GT, amelynek hátulját ugyanúgy két részletben lehet kinyitni, mint a Skoda Superb csomagtérajtaját.

A GT meglehetősen szériaközelinek látszik a fotók alapján, így könnyen lehet, hogy a sorozatgyártásra érett verzió már az ősszel megérkezhet és az év vége felé vagy 2010 elején már a szalonokban lehet a csapott hátú BMW.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]