WRC: Többen is esélyesek Norvégiában

Vágólapra másolva!
Az írországi szezonnyitó után Norvégiában több szempontból is különleges állomásához érkezik a rali-világbajnokság. Egyrészt idén ez lesz az egyetlen havas futam, másrészt mind a győzelemre, mind a pontszerzésre szokatlanul sokan esélyesek. Hazai versenyén Petter Solberg is újra ringbe száll.
Vágólapra másolva!

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Grönholm a tervekkel ellentétben nem tér vissza, pedig a hóban igazán otthon érzi magát. Teljesítménye 2007-ben nagyban hozzájárult a Ford hármas sikeréhez


A 2009-es szezon sok változást hozott, ha valaki egy esztendőn át nem követte az eseményeket, szinte rá sem ismert a rali-világbajnokságra. A gyári Subaru és Suzuki csapat kiválásán túl az is sokkolta a rajongókat, hogy a több évtizedes hagyományt megtörve nem a Monte Carlo Ralival indult az év (a patinás futam a rotációs elv miatt idén kimarad a naptárból), hanem Írországban találkozott először a mezőny.

Aszfaltos futam lévén, Loeb győzelme aligha lehetett kétséges, bár az első szakaszokon az esőzés és a köd alaposan megkeverte a kártyákat. Annak ellenére, hogy számos helyi pilóta indult, ráadásul komoly WRC-kkel, gyorsan helyreállt a papírforma. Loeb és Sordo kettős győzelmet szereztek a Citroënnek, Hirvonen fért még fel a dobogóra. Henning Solberg pedig élete legjobb aszfaltos teljesítményét nyújtva negyedik helyen ért be. Mögötte Atkinson és Ogier érkeztek, mindketten a Citroën Junior-csapat képviseletében, és pontszerző helyen végzett még az ötvenedik futamát teljesítő Matthew Wilson, és Al-Qassimi.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Loeb számára az jelenthet kihívást, hogy Norvégiában még nem győzött. Kivételesen nem ő a favorit, az egész évad során talán itt lesz a legnehezebb a dolga


Norvégiában 2007-ben volt először, és eddig utoljára VB-futam. Hatalmas hó várja a csapatokat a svéd pályáknál szűkebb és kanyargósabb utakon, melyeknek nagyjából a fele új a két esztendővel korábbiakhoz képest. A harmadik, záró nap lesz a leghosszabb, a szervizpark pedig a "szokott módon" az 1994-es lillehammeri olimpiai stadionban, a Viking Hajóban lesz.

Az ír futamhoz képest sok változás van a nevezési listán. Atkinson és Al-Qassimi nem indulnak, viszont rajthoz áll az ex-suzukis Andersson (Skoda Fabia WRC), az orosz szupertini, Novikov (Citroën C4 WRC), és Petter Solberg. A 2003-as világbajnok saját csapatot verbuvált, főként azokból, akikkel korábban a Subarunál dolgozott együtt, és vásárolt egy 2006-os Xsara WRC-t. Ezzel a komoly esélyesek sorába lépett elő, főleg hazai futamán. Mivel Solberg idén privát versenyzőként indul, három aktív differenciálművel indulhat, s ez tovább növeli esélyeit.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

A privát Xsara már sok esetben bizonyult ütőképesnek, legutóbb Galli szerepelt ilyennel Norvégiában. Ezúttal Petter Solberg próbálkozik a régebbi, de igen komoly technikával


Sokakkal kell megküzdenie a győzelemért, hiszen Loeb bárhol esélyesnek számít, a Ford pedig visszavágásra készül Írország után. 2007-ben a komplett dobogót elfoglalták, akkor még Grönholm segítségével. Hirvonen és Latvala mellett Henning Solberg is odaérhet a végén, így legalább öten csatáznak majd a győzelemért.

Újfajta gumikkal vág neki a mezőny a hónak, a korábbi keskeny szöges abroncsokhoz képest szélesebbekkel, a murvás versenyeken megszokotthoz hasonló méretűekkel. Minden egység rendelkezésére 42 db áll majd a hétvégén, és nem lehet a mintát utólag tovább vágni. A szélesebb köpenyekkel nagyobb hátrányban lesz az, aki elsőként indul a pályákon, de a pilóták szerint a kijárt úton már nem nagy a különbség a régi gumikhoz képest. Ahogy eddig is, kerekenként 400 darab 7 mm-es szög kapaszkodik majd a hóba-jégbe.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

A Subaru nélkül abszolút kétpólusúvá vált a harc a bajnoki címekért. Bár a kékek az utóbbi esztendőkben nem nagyon szóltak bele a győzelmek sorsába, visszavonulásuk mindenképpen nagy veszteség


Norvégiában bemutatkozik a PWRC kategória 2009-es mezőnye, ahol egyértelműen a skandináv versenyzők az esélyesek. Idén is Mitsubishi-Subaru párharc lesz, az indulók közt elvétve van egy-két S2000-res autó. Indul két Magyar egység is, Szabó Gergő és Pénzes Zsolt is egy-egy Lancer Evo IX-essel méreti meg magát a téli körülmények között.

Forrás: [origo]


Szabó Gergő keddi MMS-felvétele a tréningről

A verseny csütörtök este kezdődik, a szuperspeciállal.

A világbajnokság állása:

1.

Loeb/Elena

Citroën

10

2.

Sordo/Marti

Citroën

8

3.

Hirvonen/Lehtinen

Ford

6

4.

H. Solberg/Menkerud

Ford

5

5.

Atkinson/Prevot

Citroën

4

6.

Ogier/Ingrassia

Citroën

3

7.

Wilson/Martin

Ford

2

8.

Al-Qassimi/Orr

Ford

1



A világbajnokság állása a gyártók közt:

1.

Citroën Total WRT

18

2.

BP Ford Abu Dhabi WRT

8

3.

Stobart VK M-Sport Ford WRT

8

4.

Citroën Junior Rally Team

5