Hivatalos képeken a frissített Renault Clio

Vágólapra másolva!
Leleplezte a Clio ráncfelvarráson átesett változatát, valamint részelteket árult el a típus új sportváltozatáról, a GT-ről a Renault.
Vágólapra másolva!

Az átszabott Cliót pár nappal ezelőtt már lencsevégre kapták lesifotósok, ám az új felvételeken már minden irányból, teljes valójában látható a háromajtós verzió. Ahogy azt már megjegyeztük, a 2006-os Év Autóját úgy szabták át, hogy az erősen a Mégane III-ra emlékeztessen, és a hivatalos képeken az is látszik, hogy hatalmas légbeömlőt kapó, első lökhárító mellett a fényszórókon, a hűtőmaszkon, és a hátsó lámpákon is módosítottak, a köd- és tolatólámpák pedig a hátsó lökhárító aljába költöztek. Belső terén már kevesebb újítás látható, az üléshuzat kínálatának kötelező bővítése mellett azonban említésre méltó, hogy a kocsihoz ezentúl a TomTommal közösen fejlesztett, Carminat TomTom navigációs rendszer is rendelhető, nagyjából 550 euróért. Ez egy 14,7 centi átlójú, színes kijelzőn jeleníti meg a térképet, akár madártávlatból is, ezen kívül tájékoztat az útlezárásokról és a sebességhatárokról.

A hagyományos modellt érintő változtatások mellett a Renault bejelentette a Clio GT bevezetését is, amelyet azoknak készít, akik az alapverziónál sportosabb Clióra vágynak, de a 197 lóerős RS már túl sok lenne nekik. Bár erről a verzióról többet nem árult el a gyártó, a brit Autocar szerint a kocsit ugyanaz a 131 lóerős, 1,6 literes, pörgős szívómotor hajtja, mint a Twingo RS-t, ami azt jelentené, hogy kb. 9 másodperc alatt gyorsulna fel 100 km/órára vele a Clio GT. A képeken látszik az optikai tuning, ami dupla kipufogókból, szélesebb küszöbökből, kötényből és tetőspoilerből áll, de a Málta Kék-fényezés is csak a GT-n jelenik meg. Belül a GT-logós sportülések, a finomabb anyagok, és az alumínium pedálok különböztetik meg a sima Clióktól. Erről a verzióról többet valószínűleg csak hivatalos bemutatóján, a Genfi Autószalonon tudunk meg.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]


http://videa.hu/flvplayer.swf?v=FeAhJrYfL6wSQyhv


Gyári videó a GT Clióról