Minden kiderült a Peugeot 3008-ról

Vágólapra másolva!
Hivatalos fotókkal szolgált és minden fontos adatot elárult új kompakt crossoveréről, a 3008-ról a francia gyártó. A kocsi Genfben mutatkozhat be, és még idén ősszel megérkezik a kereskedésekbe.
Vágólapra másolva!

A 308 padlólemezének módosított változatát használó 3008-hoz nagy reményeket fűznek a franciák, akik szerint a vásárlók egy praktikus, környezetbarát, jól vezethető autóként tekintenek majd a típusra. A vezetőülés pozíciója 10 centiméterrel magasabb a 308-hoz képest, de ettől még nem terepjáró, inkább egy kizárólag városi használatra alkalmas, emelt egyterűnek tűnik. Karosszériája meglehetősen különbözik a többi Peugeot-tól, még a közeli rokon 308-ashoz képest is merőben más. Orr-részén a hatalmas, négyzethálós hűtőmaszk a meghatározó elem, míg a hátulján a különleges formájú hátsó lámpák hívják fel magukra a figyelmet. A kocsi első számú vetélytársa a kompakt Nissan Qashqai, nem pedig a nagy hobbiterepjárók.

A kompakt crossover 4,365 méter hosszú, 1,837 méter széles és 1,639 méter magas, azaz vélhetően még a magasabb utasok is elférnek majd benne. Belső tere szellős, mivel az ezt meghatározó tengelytáv 2,613 méteres.

Műszerfala nagyon hasonlít az Audi R8-éra, az erősen döntött középkonzol és a légbeömlők is mintha egy az egyben az ingolstadti sportkocsiból származnának. Érdekes megoldás a sok billenőkapcsoló a középkonzol tetején, korábban ilyet csak a Miniben láttunk. A kocsi utastere ezen kívül nem tartogat sok újdonságot, de az opciósan megvásárolható 1,6 négyzetméteres üvegtető mindenképpen földobhatja a hangulatot. Érdekesebb a kocsi sokféleképpen alakítható csomagtere, amely alapállásban 432 literes, ám a hátsó ülések lehajtásával akár 1241 literesre is növelhető. A csomagtartó padlója három magasságban rögzíthető, és tovább javítja a variálhatóságot az anyósülés lehajtható támlája.

Forrás: [origo]

Még több kép a galériában. Kattitnson a képre!

A 3008 két dízel- és két benzines motorral lesz kapható. Mivel a kocsi a 308 padlólemezét használja, nem meglepő módon a motorjaik is megegyeznek. A leggyengébb az 1,6 literes, 110 lóerős, 240 Nm-es nyomatékú HDi, amelynek átlagfogyasztása mindössze 4,9 liter, és az automatizált sebességváltót használó verziójának szén-dioxid-kibocsátása az összes 3008 közül a legalacsonyabb, mindössze 130 g/km. Ennél hét grammal többet bocsát ki ugyanezen motor manuális sebességváltóval ellátott verziója. A kétliteres turbódízel 150, illetve később, automata sebességváltóval 163 lóerős verzióban lesz elérhető.

A BMW-vel közösen fejlesztett benzinmotorok mindegyike 1,6 literes, de míg a gyengébb VTi változat 120 lóerős és 160 Nm-es nyomatékú, addig turbós THP verzióból előbb 150, majd automata váltóval 156 lóerős verziók is kaphatóak lesznek. Emellett fontos megemlíteni, hogy a PSA-csoport, azaz a Peugeot és a Citroën javában dolgozik a kocsi HYbrid4 technológiát alkalmazó dízel-hibrid kiadásán, amelyet 2011-ben szeretnének piacra dobni. Ennek prototípusát Prologue HYbrid4 néven már korábban, a tavalyi Párizsi Autószalonon be is mutatták.

Forrás: [origo]

Még több kép a galériában. Kattitnson a képre!

A HYbrid4 technológia lényege, hogy a dízelmotor az első kerekeket hajtja, a villanymotor a hátsókat, így összkerékhajtásúvá téve a modellt. A Párizsban bemutatott tanulmány például összesen 200 lóerős volt (ebből 163 lóerő volt a kétliteres HDi, és 37 lóerő az elektromos motor teljesítménye), 4,1 literes átlagfogyasztás és 109 gramm/kilométeres szén-dioxid-kibocsátás mellett.

A 150 lóerős benzines és a kétliteres dízelmotorokkal felszerelt verziókban helyet kapott a Peugeot Dynamic Roll Control elnevezésű új technológiája, amely szabályozza a karosszéria dőlését. A passzív hidraulikus rendszer központi egysége, amely összeköti a két lengéscsillapítót, a hátsó futómű kereszttartóján helyezkedik el. Úszó dugattyújával és hidraulikus kiegyenlítő tartályával úgy hat, mint egy harmadik lengéscsillapító. Kanyarban és hirtelen kikerüléskor, tehát amikor megdőlne a karosszéria, a rendszer hidraulikusan összeköti a hátsó csillapítókat, ezáltal megfogja az autó billegését, és növeli az aktív biztonságot.

Forrás: [origo]

Még több kép a galériában. Kattitnson a képre!

Grip Control néven terepcsomag is kapható lesz, amely a 16 colos M+S gumik mellett egy újfajta kipörgésgátlót kínál. Ez ötféle beállítást ismer (standard, hó, terep, kikapcsolt menetstabilizáló, homok), amelyek mindegyike más-más útfelület esetén segíti a jobb tapadást. Nem tartoznak az alapfelszereltségéhez, de némi extra pénzért a 3008-ba távolságtartó tempomat, head-up display, emelkedőn történő elindulást segítő dombsegéd vagy bi-xenon kanyarfényszóró rendelhető, az elektromos rögzítőfék viszont széria.

Az autót Kelet-Franciaországban a PSA sochaux-i gyárában gyártják majd. Egyelőre az áráról nincsenek hivatalos információk, de feltehetően a Genfi Autószalonon már megtudjuk, hogy a négy különböző felszereltségért mennyit kell majd fizetniük a vásárlóknak.