Elektromos minit készített a Rinspeed

Vágólapra másolva!
A Genfi Autószalonon mutatja be kétüléses elektromos autóját a svájci gyártó, amely a UC? nevet kapta és akár szériagyártásba is kerülhet.
Vágólapra másolva!

Az autó neve egyrészt az "Urban Commuter" (városi ingázó) másrészt a "You See?" (látja?) kifejezés összevonásából áll össze és amellett, hogy mindössze 2,5 méter hosszával tökéletes városi mini, egy feltöltéssel akár 120 km megtételére képes. A botkormánnyal irányítható kocsi 124 Nm-es csúcsnyomatékkal rendelkezik és összesen maximum 110 km/órával képes haladni. A Rinspeednek egyébként sajátos ötlete van arra, hogyan tegye igazán praktikussá a modellt. Terveik szerint az autókat vasúti kocsikra is fel lehetne rakni, hogy még hosszabb távú utakra is el lehessen menni a minivel.

A Rinspeed emellett úgy képzeli, hogy a jövőben városszerte töltőállomások lesznek elektromos autóknak, ahova szerintük előzetesen az interneten lehet majd helyet foglalni. A Rinspeednek. elképzelései szerint az autó szériagyártásával külső céget bíznának meg, ám pontos dátumról még nincs hír.

Forrás: Rinspeed