Hivatalos fotókon a frissített Nissan Qashqai

Vágólapra másolva!
Ráncfelvarráson esett át a Nissan Qashqai, a japán gyár nyilvánosságra hozta a hivatalos képeket a plasztikázott szabadidő-autóról.
Vágólapra másolva!

Termékciklusa közepén átesett a várt ráncfelvarráson a Nissan Qashqai, a japánok nem is titkolóztak sokáig, nyilvánosságra hozták a hivatalos fotókat. Alaposan átszabták a kompakt crossover orrát, a lökhárító, fényszórók, hűtőrács, motorháztető és sárvédők mind átalakultak, a módosítások nyomán sportosabb megjelenésű lett az autó.

Hátul kevésbé jelentősek a változtatások, a lámpák mindenesetre újak, ráadásul LED-es technológiával készültek. Két új külső szín jelent meg a kínálatban, illetve új 17 colos felnik. A látható és eltakart beavatkozásokkal összességében 0,34-ről 0,33-ra sikerült szorítani az aerodinamikai együtthatót.

Bent jobb minőségűek az anyagok, illetve tökéletesítették a szigetelést, így a korábbinál kevésbé tolakodó a menet- és motorzaj, illetve vibrációból is kevesebb érezhető. Új LCD-kijelzővel frissült a műszerfal, a felfüggesztéseket a jobb vezethetőség érdekében újrahangolták.

Forrás: Nissan

Nem változik a motorpaletta, ECO Qashqai néven azonban megjelenik egy új kivitel az 1,5 literes dízelmotorral. Ezen a már szokásosnak számító aerodinamikai módosításokat végzik el, hosszabb váltóáttételekkel és alacsony gördülési ellenállású gumikkal szerelik. Jövő tavasztól kapható a frissített Qashqai.