169 nap alatt a Föld körül - autóval, 1908-ban

Az első, és ez idáig egyetlen Föld körüli autóversenyt, a New York - Párizs futamot több mint száz éve rendezték. Szervizháttér, töltőállomás és úthálózat nélkül közel fél év alatt sikerült a győztesnek a megkerülnie a Földet egy ma már teljesen ismeretlen gyártmányú, szériakivitelű gépkocsival.

A renói National Automotive Museum őrzi a győztes Thomas Flyert

Közel fél évbe telt autóval megkerülni a bolygót 1908-ban. Sok ez, vagy kevés? A kézenfekvő válasz az volna, hogy mai szemmel nézve sok, egy évszázada pedig minden képzeletet felülmúló tempó volt. A mondat első fele kétségkívül igaz: amikor körülbelül öt óra alatt a KRESZ-t betartva is el lehet jutni Münchenig, félévnyi autózás irdatlanul hosszú idő. No de ma sincs mindenhol gyorsforgalmi út, sőt. Vajon az M0-s körgyűrű keleti szakaszának átadása előtt ki mert volna nagyobb összegben fogadni arra, hogy hétköznapi forgalomban öt órán belül abszolválja az Óbuda-Pécel-Nagytétény-Dunakeszi távot? Ám mégsem gyorsasága miatt ment szenzációszámba a bő huszonnégy hetes utazás 1908-ban - gondoljunk csak Jules Verne regényére. Bár Phileas Fogg története fiktív, nyilván nem lehetett akkora sületlenség egy nyolcvannapos Föld körüli út. A mű egyébként 1873-ban, harmincöt évvel a New York - Párizs verseny előtt jelent meg.

A teljesítmény nagyszerűsége tehát nem a sebességben keresendő. A múlt század első évtizedében az automobil még igencsak gyerekcipőben járt, a legmegbízhatóbb közlekedési eszköznek a lovat tartották. Szervizek és üzemanyag-lelőhelyek pedig csak elvétve akadtak, ha akadtak egyáltalán - az útvonal ugyebár nem csupán Európában és Amerikában vezetett. Tovább súlyosbította a helyzetet az utak és hidak hiánya, így a résztvevők többször is a vasúti síneken voltak kénytelenek közlekedni. És hogy még ragyogóbb legyen a győztes dicsősége: George Schuster gyakorlatilag egyedül vezette végig a 21 470 kilométert. A hajón megtett utakkal együtt több mint 35 ezer kilométer volt a táv.

A jármű restaurálásában George Schuster is segített

A verseny ötletgazdája az előző évi, nagy szenzációt kiváltó Peking-Párizs futam főszervezője, a Le Matin napilap volt, a New York Timeszal közösen. Tizenhárom csapat nevezett, ám végül csupán hat autó indult el a Times Square-ről 1908. február 12-én délelőtt 11 órakor, körülbelül negyedmilliós tömeg ünneplése közepette.

A hat kocsiból egy hazai gyártású volt, egy német, egy olasz, a maradék három pedig az autógyártás akkori fellegvárából, Franciaországból érkezett. A mezőny már az első nap megfogyatkozott, az egyetlen egyhengeres gép, a Sizaire-Naudain hátsótengely-törés miatt száz kilométert sem tudott megtenni. Még az amerikai kontinensen, Iowa államban elbúcsúzott egy másik francia résztvevő is: a Motobloc nem egész kétezer kilométert teljesített.

Sofőr heti 50 dollárért

A Thomas Flyer cég vezetése csupán három nappal a verseny kezdete előtt döntötte el, hogy részt vesz a megmérettetésen. A csapatfőnök, Montague Roberts a márka New York-i képviselője volt, George Schuster pedig amolyan szakértő mindenesként segítette a gyárat. Ha vállalja a részvételt a versenyen, megduplázzák heti 25 dolláros bérét - szólt az ígéret.

Schuster aztán nem maradt a kaptafánál: bár eredetileg szerelőként indult, még Amerikában át kellett vennie a volánt Robertstől, aki nem bízott abban, hogy sikerrel vehetik az óriási távot. (Így Schuster lett a sofőr, a másodhegedűs-szerepre többen is beugrottak.) Érdekes módon Roberts pesszimista nézetét a vállalat is osztotta: a tulajdonos, Erwin R. Thomas azt jósolta, hogy a versenyzők csak Chicagóig fogják bírni a kemény igénybevételt. Schuster aztán Nyugat-Oroszországban, amikor már túl volt a nehezén, táviratot kapott, melyben az állt, hogy a gyár azt szeretné, ha Montague Roberts vezetné az autót Párizsba.

Az útvonal hajóval vezetett San Franciscóból Alaszkába, Seattle érintésével; a tervek szerint a résztvevők a befagyott Bering-szoroson keltek volna át Ázsiába. Ez azonban meghiúsult az Alaszkában uralkodó körülmények miatt: akkora volt a hó, hogy meg kellett változtatni az útvonalat. A módosított forgatókönyv szerint vissza Seattle-be, onnan Japánba hajóznak a résztvevők, majd a szigetország átszelése után ismét hajóra szállnak és Vlagyivosztokban érnek partot. A Távol-Keleten ismét megcsappant a versenyzők száma: az utolsó francia, a De Dion-Bouton is feladta a küzdelmet.

Az ázsiai kontinensnek már csak az amerikai Thomas Flyer, a német Protos és az olasz Züst vágott neki. A sokáig vezető Thomas Flyer előnye fokozatosan elolvadt a Protosszal szemben. Valahol Szibériában elakadt a német csapat, az amerikai legénység pedig valódi sportemberi magatartást tanúsítva kimentette a bajba jutott riválist. A tett nagyvonalúságából semmit sem von le az a tény, hogy az amerikai autó vezetője, George Schuster is német származású volt.

A falon lévő világtérkép mutatja a kocsi által bejárt utat

Csodával határos módon az úttalan ázsiai vidéket mindhárom autó túlélte. Elsőként a német Protos haladt át az Eiffel-torony alatti célvonalon, 1908. július 26-án. Négy nappal később ért be a Thomas Flyer. A francia főváros határában állítólag egy csendőr nem akarta továbbengedni a viharvert járgányt, mert nem volt rajta világítás. Egy járókelő aztán felajánlotta a kerékpárján lévő berendezést, és a versenyzők az egész biciklit feltették az autóra. A megoldás az egyenruhás közegnek is megfelelt, így elhárult az utolsó akadály is. Az olasz jármű a többiektől jóval lemaradva, szeptember 17-én ért célba.

Bár leghamarabb jutott Párizsba, a győztes mégsem a Protos volt, ugyanis a versenybírák kétszer tizenöt napos büntetést róttak ki a német csapatra. Egyrészt Seattle-be vasúton érkezett a kocsi, másrészt nem hajózott el Alaszkába és vissza. A győztes tehát a Thomas Flyer lett: 169 nap alatt kerülte meg a Földet.

A márka
Az Erwin R. Thomas által alapított cég kezdetben kerékpárok gyártásával foglalkozott, az első, egyhengeres, léghűtéses motor 1896-ban jelent meg. A motoros kerékpárt Auto-Bi néven árusította.

Az első négykerekű 1899-ben készült el, egyhengeres motorral. Thomas hamarosan gyárat létesített az autók előállítására a New York állambeli Buffalóban.

A Föld körüli verseny után rövid időre fellendült a cég. 1911-12-ben csak drága hathengeres típusok készültek. A csoda azonban nem tartott sokáig, 1912-ben eladták a vállalatot. A sorozatgyártás 1916-ig tartott, ezután még néhány évig készültek autók, de már csak megrendelésre.

A győzelem rangját tovább emeli, hogy míg a Protost a német gyár erre az alkalomra készítette - alig több mint két hét alatt, hatszáz dolgozó bevonásával -, addig a Thomas Flyer egy teljesen hétköznapi változat volt: az egyik szalonból vitték a versenyre. Csupán néhány apróbb módosítást végeztek rajta, ellátták tartalék alkatrészekkel, pótgumikkal és kiegészítő üzemanyag-tartállyal (bár ez nem vehette fel a versenyt a Protos 666 literes tankjával). A Thomas Flyeren nem volt szélvédő, fűtés, és tetőként is csak egy fémtartókra kifeszített vászon szolgált.

Schuster úgy gondolta, hogy a közel féléves éjjel-nappali műszakért tízezer dollár illeti őt. A cégvezető számításai szerint a verseny körülbelül százezer dollár költséget jelentett, így elutasította a kérést. Viszont megígérte Schusternek, hogy amíg csak a Thomas Flyer létezik, megtarthatja munkáját.

Műszaki adatok - Thomas Flyer 35 (1907)
Motor, erőátvitel. Négyhengeres benzinmotor, furat 146,05 mm (5,75 hüvelyk), löket 139,7 mm (5,5 hüvelyk), hengerűrtartalom 9357 cm3 (571 köbhüvelyk). Legnagyobb teljesítmény 60 LE. Lánchajtás.
Tömeg, menetteljesítmények. Menetkész tömeg 2268 kg. Legnagyobb sebesség 97 km/óra. Átlagos fogyasztás 23,5 l/100 km.
Ár: 4500 dollár.