Világpremier előtt lestük meg a múltidéző jövő-Minit

Vágólapra másolva!
Ha minden igaz, ezt az autót magyarok mi hárman láttuk. Félkatonai körülmények között őrizték, ottlétünkkor minden mozdulatunkat és pillantásunkat figyelemmel kísérték, minden szavukra vigyáztak. Aláírtuk, hogy szerda nulla óra előtt egy sort sem közlünk róla, egy részletképet sem hozunk nyilvánosságra. Most azonban - három héttel a detroiti világpremier előtt - bemutatjuk a Mini Beachcomber Concept nevű tanulmányautót.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fél év munkájával építették meg, első fellépése a Detroitban lesz januárban
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Grazban sportlétesítményt neveztek el egy testépítő filmsztárról. Az Arnold Schwarzenegger-stadion azóta elvesztette ezt a nevet, mert a graziak összeszólalkoztak a már kaliforniai kormányzó Arnie-val egy kegyelmezési ügyön. Jobban járt Walter P. Chrysler, hiszen nevét valószínűleg örökké fogja őrizni a róla elnevezett "platz", amely parkoló és buszmegálló a Magna járműépítő cég hatalmas telepén belül.

Hírességek ide vagy oda, szombaton mégis mi hárman [origo]-sok voltunk a középpontban, persze nem véletlenül. Amikor a Mini-stáb emberei már sokadszorra állították be a kocsit milliméterre úgy, ahogy a fotós kolléga kívánta, megjegyeztem vendéglátóinknak, hogy milyen sokat dolgoznak értünk. Igen, jött a válasz, és ez majd milyen jó lesz nekik. Akkor is lenyűgöző volt az a figyelem, amit az első perctől az utolsóig kaptunk.

Forrás: BMW

Az ős, a Mini Moke. A jövőben erősítenék a történelmi vonatkozásokat


A Magna Steyr Farzeugtechnik grazi komplexumában sok érdekes dolgot fényképezhetne az ember, ha volna rá engedélye. Ám a belépőkártyán feltüntetett első tiltás a felvételek készítésére vonatkozik. A kapun beengednek, de a kontaktszemély érkezéséig egy lépést sem tehetünk. Beljebb haladva balra rögtön egy gyári tesztpálya tűnne fel, de egy töltésen elhelyezve és paravánnal teljesen takarva az sem látszik, hogy ültettek-e tujákat a kerítésen belülre. Aztán elérünk ahhoz az épülethez, ahol állandóan "készül valami".

A bejáratnál, a folyosói vitrinekben néhány prototípus műanyagmodellje bújik meg. Szó szerint, mert a falban, megvilágítás nélkül sorakoznak korábbi hétpecsétes titkok, talán nemsokára egy újabb kerül melléjük. Azért a bizonyos darabért megyünk fel kísérőinkkel a negyedik emeletre. Fenn, egy hatalmas szerelőcsarnok közepén mindenféle instrumentumok és szerszámok között, ragyogó megvilágításban végül ott áll az, amiért jöttünk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Oliver Sieghard a négyes szám jegyében tervezte a Beachcombert


El sem hinnénk, hogy egy ekkora belmagasságú üzem van itt fönn, innen aztán biztosan nem gördülnek le sorozatban a járművek holmi szerelőszalagokról. Itt munkaasztalok vannak, szerszámos konténerek, emelők és daruk, illetve néhány paraván, mögöttük bizonyára érdekes objektumokkal. Nem nagyon nézünk körül, mert figyelmünket a középpontba helyezett jármű foglalja el. Nincs felhajtás, csend honol benn, mint egy templomban. Ha megbocsátható, akkor úgy fogalmazok, hogy vendéglátóink áhítattal néznek az általuk épített járműre.

A benyomások vegyesek a hatalmas kerekek, az ajtó nélküli karosszéria és a harsány belső színek láttán. Mi ez, terepjáró? Fun-vehicle? Szörfösök és vízimentők kocsija? Lara Croft következő autója? Az ülések borítása vérpiros, amúgy meg tiszta szürke Nem, kék is van. Jé, hátul meg egy juke boxba bújtatták a pótkereket. Elmenne ez hegyen-völgyön, legalább hatvanfokos terepszögeivel és rövid tengelytávjával. Iránytű? Dőlésmérő? És mi ez, a sín itt hosszában? Ajtaja viszont nincs, lehet ugrani bele, bár a küszöb jó széles. Az oszlopok vastagok, az orra olyan, mint egy bivaly homloka.


Nézze meg a detroiti nagyközönség előtt három héttel a legifjabb Minit!


Sven Grützmacher szóvivő és Oliver Sieghard tervező fogad minket, majd minden köntörfalazás nélkül rávethetjük magunkat a tanulmányra, a Mini Beachcomber Conceptre. Legjobb elölről kezdeni a nézelődést. Nagyon egyedi a kocsi orra, de félreismerhetetlenül minis. A hűtőrács megformálásával tisztelegtek a Mini Moke előtt, amely a hatvanas évek tengerparti buggyja volt Mini módra. Ugyanaz a Sir Alec Issigonis bábáskodott fölötte, aki a klasszikus Mini atyja volt évekkel korábban. A Moke számos alkatrészt örökölt a Minitől, de a legnagyobb sikert hazájától távol, az USA-ban, Ausztráliában és a karibi szigetvilágban aratta - természetesen, hiszen a nyitott miniterepjáró ott talált hangulatos és az év nagy részében napsütötte tengerpartokra.

A Beachcomber oldalán ugyanazokat a lemezbe préselt formákat lehet felfedezni, mint annak idején a Moke-on. A külső jegyek felelevenítésén túl a Beachcomberrel a tervezők célja főként a hatvanas évekbeli Moke kultuszának felélesztése, az általa hajdan közvetített üzenet modern újraértelmezése volt. Az akkori könnyed tengerparti strand-hangulat ma is létezik, és a Mini jövő év végére tervezett crossovere (Countryman vagy Crossman, ki tudja?) ezzel a tanulmánnyal kaphat egy jókora lökést, mielőtt valóban bevezetik. A Beachcomber januárban, a detroiti autóshow-n fog bemutatkozni, akár kedvcsináló is lehet a crossover előtt. Koncepciójában meghatározó a négyes szám: négyméteres, négyüléses, négykerék-meghajtású, négyféle közegben (közút, hegyek, város, tengerpart) használható.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az ülések oldaltámasztása erős, a biztonsági övek csupán bemutató elemek


Elméletileg megtalálható benne a négy elem: tűz, víz, föld és levegő. A koncepció szerint az autót leginkább reprezentáló, aktivizáló helyszín Hawaii, amely egyszerre tűz és víz vulkánjai és hullámai révén. A földet leginkább az úttalan utakon járás idézi meg, míg a levegőt az autó nyitott, széljárta tere. Oliver Sieghard elmondta, szeretnék erősíteni a Mini történelméhez fűződő kapcsolatokat eljövendő modelljeikben. A Beachcomber-tanulmány esetében ez egy Moke-küldetésű szabadidős jármű, speciális felhasználási lehetőségekkel és ehhez híven különleges tulajdonságokkal.

Kezdhetnénk mindjárt a tető és az ajtók hiányával. A crossover korábbi terveiben négy, oldalanként középről nyíló ajtó szerepelt, ezek helyén most csak takaróponyvák felfogatására való lyukak maradtak. Ezek a fekete takarók vízhatlanok, akárcsak az autó többi eleme, beleértve a belső borításokat is. Többnyire fémlemezeket és neoprént érinthetünk, és egy szörfös akár a hullám hátáról is ugorhat a kocsiba. Tisztítani ugyanúgy gőzborotvával lehet, de belül is. Szörfdeszkát, kajakot, evezőket a tető helyén kinyújtva elvisz a Beachcomber.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Feltárult a műanyagdoboz titka, a biciklis sisak, a futócipő és a vízi öltözet


Néhány elemre ott helyben mondtam valamit, azt nem tudtam eldönteni, hogy a tervező kapott-e ezektől inspirációt, mindenesetre jókat derült rajtam. A pótkeréktartót formázó, egyébként ruhásszekrény-szerepű puttonyt zenedobozhoz, míg az utas előtti kapaszkodót szamurájkard markolatához hasonlítottam. Kis kuncogás után a beltér-felelős dizájner közölte, hogy ő inkább a windsurf-markolatra gondolt a megrajzolásakor.