A Toyotától szerezne hibrid technológiát a Mazda

Vágólapra másolva!
Összefogásra készül a Toyota és a Mazda, utóbbi japán versenytársától licenszelné fejlett hibrid technológiáját.
Vágólapra másolva!

A válságban lévő Ford az elmúlt hetekben jelentősen csökkentette mazdás tulajdonrészét, amely arra kényszerítette a japán autógyártót, hogy új partner után nézzen. Világszerte szeretne a legsikeresebb márkák közé emelkedni a Mazda, ám ezt úgy kell megtennie, hogy költségvetése nyolcad akkora, mint a Toyotáé.

Mindenképp növelné versenyképességét a Mazda, az egyik lehetséges kiutat a hibridekben látja. Ezzel kapcsolatban azt fontolgatja a márka, hogy a Toyotától licenszel hibdrid technológiát és alkatrészeket. Korábban is volt már példa hasonlóra, az Amerikában kapható Nissan Altima hibrid változatában is Toyota technika található.

Japán vezető, angol nyelvű napilapja szerint már meg is köttetett az egyezség a két fél között, a Toyota adja majd a kulcsalkatrészeit az egyelőre ismeretlen nevű, 2013-ban piacra kerülő Mazda-hibridnek. Szerepel a Mazda terveiben az is, hogy 2011-től gazdaságosabb benzinmotorokkal lép piacra.