Kaland és jótékonyság: jelentkezőket várnak a Mikulás napi autós túrára

Vágólapra másolva!
December 5-én indul a 0815 AV Planet Mikulás Túra Budapestről Várgesztesre. A jótékony célokat is szolgáló autós tájékozódási versenyre még lehet nevezni.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

A decemberi rendezvény ugyanazon elvekre épül, mint a 0815 túra: nem elég jól vezetni, meg kell fejteni sok feladványt, részt kell venni különböző játékokban ahhoz, hogy megtudja az ember a következő állomás helyszínét. Időmérés nem zajlik, sőt kifejezetten tilos a KRESZ megsértése, tehát nem a sebesség számít, hanem az ügyesség. A benevezett autók mindig az aktuális állomásponton, vagy interaktív módon, feladatok kitalálásával, vonalkódos módszerrel kapják meg a következő állomáspont koordinátáit. A végeredményt az állomásokon megszerzett pontok összessége adja ki, így apró léptekkel, sok bolondozással haladhatnak majd előre a résztvevők a Pólus Centertől indulva a célállomás, a Várgesztesi Villapark felé.

Ez a futam nem csak a szórakozásról szól, hanem figyelemfelkeltő akció is. Célja, hogy támogassák az SOS Gyermekfalut. A gyermekeket és az alapítványt minél több hasznos játékkal és pénzbeli adománnyal szeretnék megajándékozni, melyeket mindenki személyesen adhat majd át a gyermekeknek.

Nevezési feltételek

A túrán minden 18. életévét betöltött és minimum egyéves érvényes vezetői engedéllyel rendelkező személy vehet részt. A nevezési díj 27000 Ft/autó, két utas számára. Bármilyen autóval lehet indulni, ha az rendelkezik kötelező biztosítással, valamint érvényes műszaki vizsgával és téli gumival.

A nevezéshez minimum két fő szükséges. Minden ezen felül szállított utas (kísérő ugyanabban az autóban), nevezési díja plusz 13500 Ft/fő. A részvételi díj nem tartalmazza az üzemanyagot, a biztosítást, az útdíjakat, a napközbeni étkezést, valamint egyéb egyéni kiadásokat, de a szállást, a vacsorát, a reggelit és az élményfürdő használati díját igen.

A jelentkezés határideje november 29., a jelentkezési lapot és a részletes nevezési feltételeket a verseny hivatalos honlapján lehet megtalálni.