Újracsomagolták a Suzuki Banditot

Vágólapra másolva!
Meglehetősen olcsó, de annál látványosabban újdonságot mutatott be a Suzuki. A GSX1250FA nevű modell gyakorlatilag egy divatos formájú idomokkal felöltöztetett Bandit, amelyhez számtalan kiegészítőt lehet még rendelni.
Vágólapra másolva!

A gazdasági válság a motorpiacra is erőteljesen rányomta a bélyegét, a tavalyi év újdonságáradata után idén még a legnagyobb márkák is meglehetősen szerény újítássokkal rukkoltak elő. A Suzuki is meglehetősen egyszerűen oldotta meg, hogy fenntartsa a keresletet a már évek óta kapható 1255 köbcentis Bandit iránt, ugyanis nemes egyszerűséggel újracsomagolták. A GSX1250FA névre keresztelt cirkáló egy GSX-R szerű fejidomot és egy ugyancsak meglehetősen sportos formájú oldalidomot kapott, aminek elsősorban a túrázók örülhetnek, hiszen jelentősen javult a felöltöztetett Bandit szélvédelme.

Az idomok alatt a már jól ismert technika lapul, ami jelen esetben egy 1255 köbcentis, 97 lóerős négyhengeres motort jelent. Egy túrázásra szánt modell esetében nem meglepő, hogy egy sereg kiegészítőt is lehet hozzá rendelni, középállvány, kényelmesebb ülés, magasabb plexi és egy praktikus dobozkészlet növelheti némi pluszpénzért a motor használati értékét. Szintén új külsőt kapott a csupasz változat is, amely egy áramvonalasabb - a Gladiuson is látott - első lámpát és új műszerfalat kapott, ám technikailag itt sem változtattak semmin.

Forrás: SuzukiForrás: SuzukiForrás: Suzuki


A két új modell pontos ára még egyelőre ismeretlen, a magyarországi importőr csak annyit tudott elárulni velük kapcsolatban, hogy március-április környékén érkeznek az első példányok az országba.