Kémfotón az új Opel Meriva

Vágólapra másolva!
Jövő tavasszal, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek az új Opel Meriva, az ajtók ellentétes irányba nyílnak majd.
Vágólapra másolva!

2008-ban, Genfben mutatta be tanulmányként az új Merivát az Opel, jövő tavasszal szintén a svájci városban debütál a szériaváltozat. Viszonylag enyhe álcázással futnak már a prototípusok, a legfrissebb kémfotókról így több részlet is világosan kivehető.

Ilyen például, hogy a tanulmányhoz hűen az ajtók ellentétes irányba nyílnak majd. Korábbi felvételek alapján még elképzelhető volt hagyományos, illetve tolóajtó felszerelése is hátra, most már azonban biztos, hogy a látványosabb megoldásra szavazott az Opel. Természetesen a B oszlop ennek ellenére marad.

Szokás szerint a koncepció látványos extrái hiányoznak a szériaváltozatról, a Meriva szépen belesimul az aktuális Opel-arculatba. Különlegessége a kompakt egyterűnek az övvonalba a hátsó ablakoknál szúrt törés, illetve a lefelé vékonyodó hátsó szélvédő.