Lehullt a lepel az új Ford C-Max-ról

Vágólapra másolva!
Megjelentek az első hivatalos fotók a Ford jövőre érkező egyterűjéről, amely sok elemében hű maradt a Genfi Autószalonon bemutatott Iosis MAX tanulmányhoz.
Vágólapra másolva!

A Frankfurti Autószalon közönsége az öt- és a hétszemélyes változatot is megnézheti majd, a Ford azonban egyelőre csak az előbbiről közölt képeket.

A C-Max - amely az első autó az új Focus padlólemezén - sokban idézi az IosisMAX formavilágát, de sokkal kevésbé vad vonalakkal rendelkezik, bár tetejének ívei és nagyméretű kerekei így is egy meglehetősen dinamikus autó benyomását keltik. Itt is megjelenik a panoráma-kilátást biztosító, tetőbe nyúló szélvédő, amit még az Opel kezdett el az Astra GTC-vel.

A hétüléses változat más célközönségnek szól, ezért várhatóan kevésbé lesz lendületes megjelenésű, hátul pedig tolóajtókat kap majd, hogy megkönnyítse a ki- és beszállást.

Többlengőkaros hátsó felfüggesztésének hála várhatóan irányíthatósága lesz az egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága, és már azt is tudni lehet, hogy a Focus és a Kuga motorválasztékának tagjain túl elérhető lesz hozzá a gyártó új, turbófeltöltős, 1,6 literes, EcoBoost benzinmotorja. Bár belsejéről nem közölt fotókat a Ford, a cégnél természetesen minden eddiginél jobb minőségű utasteret ígérnek.

Forrás: Ford

Nézze meg a C-Maxról nyilvánosságra hozott fotókat a galériában. Kattintson a képre!


A jövő év második felében megjelenő autóról várhatóan frankfurti debütálásakor tudunk meg többet.