Vágólapra másolva!
Kínos vagy nem kínos, de több jó nevű világmárka is felvállalta, hogy pénzhiány miatt nem jelenik meg a világ legnagyobb járműipari kiállításán.
Vágólapra másolva!

Nincs ott Frankfurtban a japán Honda, Nissan és Mitsubishi, valamint a GM és a Ford amerikai márkái. Az rendben, hogy utóbbiakból alig adnak el Európában, de egyrészt mégiscsak a kétévente megrendezendő világelső szakmai kiállításról van szó, ahol csak újságíróból tízezer jelent meg vagy száz országból, másrészt a világ legnagyobb autógyártói ezek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]


Nyilván nem az a helyzet, hogy ne lett volna pénzük egy sarkot berendezni, inkább az történhetett, hogy nem voltak képesek milliókat rászánni (mint például a BMW és a Mercedes), hogy a méretükhöz méltó standot felépítsenek. Tisztelet a megjelenésért - a japán és amerikai márkák közül - az említetteknél kisebb Subarunak és Chryslernek, sajnos így utóbbi nyerte el szimpátiánk mellett a kiállítás szegénye címet.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]


A Jeep, a Chrysler vagy a Dodge rajongói biztos elmorzsoltak néhány könnycseppet, amikor meglátták, hogy az anyacéget felvásárló Fiat látványos standjának a sarkában kaptak csak helyet, az Alfa Romeón és az Abarthon is túl. A vasárnap záródó eseményen a három márkából összesen nyolc-tíz kocsit állítottak ki. Igazi újdonság híján érdeklődő is alig volt ott jártunkkor, miközben vagy száz méterre a Ferrari és a Maserati standjánál lépni se nagyon lehetett.