Állítólag egy litert fogyaszt városban a Chevrolet Volt

Vágólapra másolva!
Egyelőre még kérdéses, hogy kereskedelmileg egyáltalán életképes-e a Chevrolet Volt, a GM mindenesetre nyilvánosságra hozta a konnektoros hibrid fogyasztását.
Vágólapra másolva!

Rossz hírre jót is közölt a Chevrolet Volttal kapcsolatban a General Motors. Még nem bizonyított a gyár szerint, hogy a konstrukció kereskedelmileg is életképes, Fritz Henderson vezérigazgató azonban az érdeklődés felcsigázása érdekében nyilvánosságra hozta a konnektoros hibrid fogyasztását.

Amerikában eddig nem volt arra vonatkozó szabvány, hogy hasonló modellek fogyasztását hogyan kell meghatározni, az illetékes hatóságok azonban nemrég dűlőre jutottak a kérdésben. Elsőként éppen a Chevrolet Volt teljesíthette az immár hivatalos tesztet, amelynek eredménye szerint az autó városi fogyasztása mindössze egy liter.

Nem hozták nyilvánosságra, hogy a vizsgálat pontosan hogy zajlik, csak annyi bizonyos, hogy az eredmény függ az elektromotor önálló hatótávolságától, illetve attól, hogy a teszt alatt mennyit dolgozik a belső égésű blokk.