Őszre frissül a Kia Cee'd

Vágólapra másolva!
Megjelent az első hivatalos fotó a kompakt koreai autó ráncfelvarráson átesett változatáról, amelyet szeptemberben a Frankfurti Autószalonon mutatnak be.
Vágólapra másolva!

Ahogy az várható volt, ráncfelvarráson esett át a kocsi orra, amely most már jobban hasonlít a Kia több, nemrég bemutatott autójára, így a Fortéra és a KND-5 néven futó tanulmányra. Megváltozott a fényszórók formája, de a motorháztető és a lökhárítók sem maradtak érintetlenül. Hogy hátulja mennyiben változik, még nem tudni, ám utastere újdonságairól már korábban ízelítőt kaphattunk, arról ugyanis már sikerült fotókat csinálnia egy szemfüles fotósnak. Orrát akkor még erős álca borította, a mostanival azonban már teljesebb képet kaphatunk, hogyan fog mutatni a Zsolnán gyártott alsó-középkategóriás modell.

Forrás: [origo]