Azonnali szünet az új Camaro gyártásában

Vágólapra másolva!
Váltóhibás a Chevrolet Camaro V8-as motorral szerelt új generációja, a vizsgálatok végéig nem gyártanak többet a modellből.
Vágólapra másolva!

Több amerikai Camaro-vásárló is panaszkodott arról különböző fórumokon, hogy valami rejtélyes gond lehet a V8-as motorral szerelt, SS felszereltségű kézi váltós modellekkel. A vásárlók szerint kemény váltások után előfordulhat, hogy a kimenőtengely eltörik, azonnal járóképtelenné téve az autót. Máris reagált a bejelentésekre Adam Dennison, a GM szóvivője, a gyár szünetet rendelt el a V8-as, kézi váltós modellek gyártásában és kiszállításában, a leállás addig tart, amíg a mérnökök ki nem vizsgálják a problémát.

Ugyanazt a Tremec 6060 hatfokozatú kézi váltót használja a Camaro SS, amelyet a Dodge Viperbe, Mustang GT500-ba és Corvette Z06-ba is építenek, tehát valószínűleg nem a váltó a hibás, hanem az összeszerelésnél csúszhatott hiba a gépezetbe.

Nem lehet kizárni, hogy esetleg a Tremectől érkezett egy rossz széria, mindenesetre kedd este összeülnek a GM mérnökei és megpróbálnak megoldást találni a problémára.