Kína lett a világ legnagyobb autópiaca

Vágólapra másolva!
Az előzetes jóslatoknak megfelelően 2009 első felében a kínai lett a világ legnagyobb autópiaca, megelőzve az amerikait.
Vágólapra másolva!

Jó ideje mutatja minden elemzést, hogy a kínai lesz a világ legnagyobb autópiaca, 2009 első felében máris beteljesedett a jóslat. Először előzte meg az ázsiai ország az eladott autók számában az Egyesült Államokat, de valószínűleg nem utoljára. Összesen 6,1 millió autó talált gazdára Kínában, 17,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Ezzel könnyedén került Amerika elé az ország, ahol az első félévben mindössze 4,8 millió autó kelt el a válságnak köszönhetően. Egyetlen olyan hónap (május) volt, amikor az Egyesült Államok Kína elé került az értékesítési versenyben. Ázsia valószínűleg tartani tudja az ütemet, így Kína 12 milliónál is több eladott autóval zárhatja az esztendőt.

Kínában 2008 végén jelentkezett a recesszió hatása, akkor megroggyant kicsit a piac, de a helyi kormányzat adócsökkentéssel reagált a fejleményekre. Az amerikai gyártók számára is kiemelt fontosságú az ország, a GM eladásai például 38 százalékkal emelkedtek tavaly Kínában.