Megmutatták a Citroën DS3 utasterét

Vágólapra másolva!
Megmutatta a Citroën, hogy fog kinézni a prémium kisautónak szánt DS3 beltere. Egyszerre modern és klasszikus.
Vágólapra másolva!

Várhatóan 2010 első negyedévében kezdődik a Citroën prémium kisautójának, a DS3-nak a sorozatgyártása. Márciusban, a Genfi Autószalonon tanulmányként már megmutatta az autót a francia gyár, sőt egy külön sajtóbemutatót is szerveztek a DS3 leleplezésére, ám az utasterét eddig nem mutatták meg. A most közölt fotó alapján egyértelmű a DS3 minőségi kidolgozása, A hosszan végignyúló, világos betét elegánssá teszi a kabint, amely egyszerre modern és klasszikus. Előbbi hatásról a középkonzol, utóbbiról a műszerfal gondoskodik, amelyen három, kerek alakú egység kapott helyet. Kéttónusú bőrkárpitozás feszít a sportüléseken, a háromküllős sportkormány alját egyenesre vágták és krómozták. Hasonlóan a Minihez, a vásárlók különleges dekorelemekkel és színkombinációkkal szabhatják majd egyedire autójukat.

A fotó bemutatása kapcsán ismét hangsúlyozta a Citroën, hogy a DS3 nem a C3-at váltja a kínálatban, önálló modellként jelenik meg négyhengeres benzin- és dízelmotorokkal, az 1,6-os blokkokat a BMW-vel közösen fejlesztették a franciák.