Ferrari Challenge: Válint Tibor a bajnokság élén

Vágólapra másolva!
A hétvégi Ferrari Challenge Shell Kupa versenyein Válint Tibor, a magyar Warm Up Racing pilótája összesen 38 pontot szerzett, ezzel átvette a vezetést a bajnokságban a francia Bachelier/Mallegol párostól.
Vágólapra másolva!

Fotó: Körber László [origo]

A rajtrácson az utolsó pillanatig ellenőrzés alatt tartják a versenyautót a szerelők
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Már a pénteki teszten látszott, hogy Válint Tibor és Ferrarija nagyon jó formában érkezett Imolába. Az első alkalommal körözött a híres versenypályán, így alaposan bele kellett rázódnia a féktávokba. Összesen 37 kört tett meg és az 1:54:103-as idejével a harmadik legjobb időt futotta. Ferrarija a szekció vége felé ledadogott többször is a váltások után, ami egyértelműen valami műszaki problémát sejtetett, így kijött a bokszba, és alapos átvizsgálás vette kezdetét.

A telemetrikus adatokból kiderült, hogy a jobb hátsó kerékagycsapágy és érzékelője mondta fel a szolgálatot. Míg a többi három érzékelő egy adott pillanatban 200 km/órás jelet küldött a vezérlő számítógépnek, addig a rossz alkatrész több mint 500 km/órát - ez egy Ferraritól is túlzás lenne. Az adatok összezavarták a komputert, amely blokkolta a kigyorsításokat. Ezzel remélhetőleg a hétvége műszaki problémáit letudták.

Fotó: Körber László [origo]

Lázasan dolgozik a szerelőcsapat a teszt folyamán. A guminyomás beállítása kulcsfontosságú


A teszt után a Ferrari futóművén változtattak. A hátsó lengéscsillapítókat puhábbra cserélték, megnövelve az autó stabilitását a kanyarokban. A magyar pilóta 23 körön keresztül próbált javítani délelőtti eredményén, ami végül nem sikerült. Az erőviszonyok nem változtak, a sorrend ugyanaz maradt, mint a teszten: az első a Walter Forer/Peter Reichegger páros, második a francia Jean-Marc Bachelier/Yannick Mallegol duó lett (akik ekkor még a bajnokság élén álltak), a harmadik leggyorsabb kört pedig Válint Tibor teljesítette.

Ezúttal is a szombati nap volt a legmunkásabb mindenki számára. A csapat első dolga az autó futóművének visszakeményítése volt, mivel nyilvánvalóvá vált, nem lesz csapadék, és az aszfalt hőmérséklete is melegedni kezdett. Válint Tibor a reggeli időmérő nyolcadik percében jött ki a pályára, ezzel taktikusan próbálta elkerülni a szekció legelejét, amikor nagy tumultus van az aszfaltcsíkon. Az első gyors kör alatt felmelegítette a Pirelli slickjeit üzemi hőfokra, és a második körén 1:52:973-as időt produkálva megfutotta az akkori legjobb időt.

Fotó: Körber László [origo]

A változatos ívű és emelkedésű pályán gyakran elhagyják a kerekek az aszfaltot


A következő körben sajnos sóderágyat fogott egy elhibázott féktáv után, így kénytelen volt megvárni, míg kiemelik a pályáról. A versenybíróság ezután a Ferrarit a parc fermébe vitte. Ennek okát később nem tudtak megmagyarázni, de ezzel a lépéssel elvették a magyar versenyzőtől a további időmérés lehetőségét. Válintnál végül csak az olasz Forer teljesített gyorsabb kört, így Tibor a második kockából vághatott neki a délutáni versenynek, mögüle a svéd Frodig rajtolhatott.

A repülőrajtnál nem történt baleset, így a komplett mezőny kezdhette meg a versengést. Válint Tibor árnyékként követte Forert, és egész verseny alatt nyomás alatt tartotta. Mögötte a svéd Frodig, a brit Gerber és a francia Clareton harcoltak, de csak messziről nézték a Válint Ferrarijának farát.

Forer rendszeresen átvágta a sikánt, amikor Tibor már csak centikre volt tőle, és így pár méter előnyre tett szert, amit az üldözőnek ismét le kellett dolgozni. Válint a verseny után elmondta, számára egyértelmű volt, hogy a bajnokságban pont nélkül álló Forer nem veszélyezteti pozícióját, így nem akart veszélyes előzésekbe belemenni. A pozíciójára veszélyes versenyzők mögötte helyezkedtek el a mezőnyben, így nem erőltette az előzést. A kockás zászló másodikként intette le.

A ceremónia utáni vizsgálaton derült ki, hogy Forer kocsija 11 kilogrammal könnyebb a kelleténél, és így kizárták a versenyből - ezzel az első helyet Válint Tibor örökölte meg, és az elsőségért járó 20 pontot is. Forer a döntést ugyan elfogadta, de az első helyért járó trófeát nem szolgáltatta vissza a versenybizottságnak, így Válint Tibor sem kapta meg.

Fotó: Körber László [origo]

Eredményhirdetéskor még nem lehetett tudni, hogy Válint nyert


Ezzel a győzelemmel Válint Tibor öt ponttal átvette a vezetést a Bachelier/Mallegol párostól, és a Warm Up Racing is húsz pontot kapott a csapatbajnokságban. A vasárnapi verseny rajtsorrendje a szombati versenyen futott időeredmények alapján állt fel. Az első rajtkockából a francia Clareton vághatott neki a 35 perc +1 körös versenynek, mögüle Válint, a harmadik pozícióból pedig riválisa, a francia Mallegol startolhatott.

Ferrari Challenge Európai Shell Kupa 1. versenyének eredménye:

1.Válint Tibor Warm Up Racing
2.Magnus Frodig Formula Automobile
3.Stephane Clareton (francia)Stradale Automobile