A DS5 lesz az első hibrid Citroen

Vágólapra másolva!
A Citroen hivatalosan bejelentette, hogy a 2011-ben érkező DS5-ben mutatkozik be először régóta fejlesztett dízel-hibrid hajtáslánca.
Vágólapra másolva!

Nem csupán nyomatékosabbak és erősebbek, fogyasztásban is ugyanazt tudják a modern dízelmotorok, mint a benzines-elektromos hibridek. Ennek ellenére a Peugeot-t és Citroënt tömörítő PSA-konszern lát fantáziát abban, hogy gázolajos blokkot kombináljon elektromotorral, a fejlesztések már több éve zajlanak, a Peugeot-féle prototípust nemrég Budapesten is kipróbálhattuk.

Nem volt titok, hogy a rendszer szériaváltozatára a következő évtized kezdete előtt nem számíthatunk, a francia gyár most hivatalosan is bejelentette a premier időpontját: 2011-ben, a leendő DS5-ben lesz először dízel-hibrid hajtáslánc. A DS5 a Citroen új prémium sorozatának harmadik darabja lesz, a kisebb DS3 és DS4 után érkezik.

Formailag a Genfben leleplezett DS Inside tanulmányból építkezik majd a DS5, ám a Svájcban látott koncepcióautónál lényegesen nagyobbnak ígérkezik.

Forrás: Citroën