Gyári videón a BMW X6 M

Vágólapra másolva!
A terepkupé legerősebb változata szinte már teljesen kész van, legalábbis ez derül ki a BMW által kiadott videóról.
Vágólapra másolva!

Decemberben már bemutattunk egy videót a BMW X5 M-ről, és most közeli rokonáról, az X6 M-ről is megjelent egy kisfilm. A két autó műszakilag nem sokban különbözik egymástól, mindkettőben az új fejlesztésű, 4,4 literes, dupla turbós V8-as motor dolgozik majd. Ez a motor a mezei változatokban is 407 lóerős, de az M-műhely feltehetően 500 lóerő fölé piszkálja majd fel a teljesítményét, amivel öt másodpercnél is hamarabb gyorsulhatnak fel 100 km/órára a két tonnánál nehezebb monstrumok. Állítólag az M5 és az M6 következő generációi is ezt a motort kapják meg.

Kiderül a filmből, hogy az X6 M összkerékhajtása több nyomatékot küld a hátsó tengelyre, és hogy a Dynamic Performance Control nevű aktív hátsó differenciálmű sem marad ki belőle. Az X6 M egyébként alig van álcázva a videón, csak néhány fekete matricát ragasztottak rá, de a lényeg jól látható. Valószínűleg a márciusi Genfi Autószalonon mutatja be a BMW a legerősebb terepjáróit, az értékesítés még idén megkezdődhet.