A Porschén és az Audin múlhat a VW roadstere

Vágólapra másolva!
Gyárthatják a Volkswagen Detroiti Autószalonon bemutatott Bluesport nevű kétüléses dízel-roadstere, de csak akkor, ha a Porsche és az Audi is hajlandó legyártani a kocsi saját változatát.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen az évek során újabb és újabb tanulmányokkal jelezte, hogy ki szeretné próbálni magát a kompakt méretű roadsterek piacán, azonban eddig egyik prototípus sem jutott el a sorozatgyártásig. Ezen változtathat a detroiti bemutatón a közönség tetszését elnyerő Bluesport, ám csak akkor, ha a Volkswagennek nem egyedül kell vállalnia a fejlesztés költségeit. Ezért van a projektnek szüksége a VW vezérkarának engedélyén kívül arra is, hogy az Audi, és feltehetően a Porsche és a Seat is rábólintsanak a típusra. Ugyanakkor ez utóbbi márka könnyen lehet, hogy nem vállal részt a kifejlesztésben, ugyanis a kész modellnek - 30 000 euró körüli alapára miatt - nem találnának helyet a Seat modellpalettáján. Valószínűleg szintén emiatt nem vállal részt a fejlesztésből a Skoda sem.

Az Audit és a Porschét azonban várhatóan nem lesz nehéz megnyernie a wolfsburgiaknak. Egyes források szerint az Audi már el is készítette saját formatervét a Bluesport alapjain nyugvó roadsterére, és a VW-t birtokló Porsche is szeretne egy közös típust kifejleszteni a céggel. Ez akár a hatvanas és hetvenes években gyártott, a két márka által közösen fejlesztett Porsche 914 utódja is lehet.

A középmotoros Bluesport egyébként már a kezdetektől fogva úgy készült, hogy megpróbáljon megfelelni a keveset fogyasztó sportautót kereső vásárlók elvárásainak. A VW mérnökei ezért a kétliteres, négyhengeres turbódízelüket raktak bele, amely a kompakt roadsterben 180 lóerős teljesítménnyel bír. Így a kocsi álló helyzetből 6,2 másodperc alatt képes 100 km/órára gyorsulni, és a VW ígérete szerint mindeközben átlagfogyasztása pusztán 6,7 liter körüli. A VW legtöbb modelljével ellentétben a kocsi hátsókerék-meghajtású és bár 1 200 kilójával jóval nehezebb, mint mondjuk a Lotus Elise vagy a Mazda MX-5, a németek szerint jóval tágasabb és praktikusabb is lesz azoknál.