Detroitban a Fisker Karma

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy több gyártó is bejelentette távolmaradását az idei Detroiti Autószalontól, lesz látnivaló, hiszen a Fisker ott mutatja be a Karma hibrid szériaváltozatát.
Vágólapra másolva!

A térhálós alumínium vázas, könnyűfém és kompozit karosszériával rendelkező Karma nem sokat változott a tavaly bemutatott prototípushoz képest, és ezek a módosítások sem a vadabb megjelenést, hanem a motor hűtését és a biztonságot szolgálják. Az előbbi érdekében oldalkipufogókat, nagyobb felületű elülső és oldalsó légbeömlőket kapott, míg az utóbbin a vaskosabb B-oszlop hivatott javítani. Hogy a belseje hogy néz ki, az csak az autószalonon derül majd ki.

A Fisker Karma két elektromotorja összesen 408 lóerős teljesítménnyel bír. A GM-től vásárolt, 260 lóerős kétliteres, közvetlen befecskendezésű négyhengeres turbómotor csak áramot termel, amivel a lítium-ionos akkumulátorokat tölti, de a töltésbe besegít a tetőn elhelyezett napelem is. A Karma 5,8 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet, és akár 200 km/órával is képes haladni. Akár 80 kilométert is tud a benzinmotor beindítása nélkül megtenni, a gyártó szerint átlagfogyasztása, megfelelő vezetési stílus esetén 2,4 liter is lehet.

A finnországi gyártású Karmákat leghamarabb egy év múlva kaphatják meg megrendelőik, akikből egyébként elég sok van, hiszen már 2010 közepéig megvásárolták az összes, 88 ezer dollárba kerülő hibrid sportszedánt.

Forrás: [origo]