Bemutatkozott az új Mini Cabrio

Vágólapra másolva!
A nyitott Mini második nemzedéke is vászontetővel érkezik, de csomagtere nagyobb, karosszériája pedig merevebb lett, mint az elődé.
Vágólapra másolva!

A januári Detroiti Autószalonon rántják le a leplet a Mini Cabrio második generációjáról, de a BMW már közzétette a gyári fotósorozatot és a legfontosabb adatokat is az autóról. A Mini család legújabb tagja 2009 tavaszától lesz megvásárolható, pont a kabriószezon elején. Orr-része megegyezik a zárt Minikével, de övvonala némileg magasabban húzódik, hogy elég helyet biztosítson az összecsukódó vászontetőnek a kocsi hátuljában. Maga a tető egyébként többféle színben is megvásárolható lesz, működése teljesen elektromos, a nyitáshoz-csukáshoz mindössze 15 másodpercre van szükség. Még csak megállni sem kell a művelethez, ugyanis 30 km/órás tempó alatt nyitni és csukni is lehet. Borulás esetén a hátsó ülések mögül egy masszív bukókeret pattan ki, melynek reakcióideje 0,15 másodperc. Újdonság, hogy csukott tetőnél a vászon elöl lévő, 40 centis része visszahajtható, így a kapott nyílás a napfénytetőt helyettesíti. Jópofa ötlet a fejlesztőktől, bár sok gyakorlati haszna nincs a fordulatszámmérő mellé tett "Always-Open-Timer" órának, ami a nyitott tetővel megtett időt méri.

Sikerült tovább javítania a mérnököknek a karosszéria merevségén az előző generációhoz képest, ami azért is bravúr, mert a kocsi tömege ugyanakkor 10 kilóval kevesebb lett. Beépítik a BMW EfficientDynamics fejlesztéseit is, így benne lesz a start-stop automatika és a fékezési energiát árammá alakító rendszer is a kedvezőbb fogyasztás érdekében. A Mini Cabrio csomagtartója nyitott tetővel 170 literes, ami 5 literrel nagyobb az elődénél, de lehajtott hátsó ülésekkel és zárt tetővel már 660 liter áll rendelkezésre az előd 605 literével szemben.

Kezdetben az ismert, atmoszferikus és a turbófeltöltős 1,6-os benzinmotorokkal lesz kapható a kocsi, 120, illetve a Cooper S-ben 175 lóerővel. Később a PSA-eredetű 1,6-os turbódízel is megérkezik majd a kínálatba.

Forrás: [origo]

Kattitnson a képre, galéria nyílik!