Négy új modell a Fiskertől

Vágólapra másolva!
Nehéz feladat elé állította magát a Fisker, amely amellett, hogy jövőre meg akarja jelentetni Karma modelljének szedán változatát, még három új hibridet is ki akar fejleszteni.
Vágólapra másolva!

Igen komoly kihívások elé állította magát a Fisker: a márka még korábban megszabta magának, hogy legkésőbb 2009 utolsó negyedévében piacra dobja a Karma szedán változatát. A gyártó emellett még egyszerre három új konnektoros hibrid fejlesztésébe kezdett. Hogy könnyítsenek a nem csekély terhen, mind a négy autó, - beleértve a Karmát is - ugyanazokra az alapokra épülne, és ami a szériagyártás szempontjából talán a legfontosabb, ugyanazt a lítium-ionos telepet használná, ugyanazokkal az alkatrészekkel.

A hajtáslánc tökéletesítésében továbbra is a kaliforniai Quantum Technologies segít, amely az utóbbi időben nagy sikereket ért el a hadsereggel való együttműködésével. Bár arról, hogy pontosan milyen típusúak lesznek az új kocsik, még nincsen hivatalos információ, de korai hírek szerint a Fiskernél a rajzasztalon hever egy új kupé, egy kabrió és egy SUV terve. Ha megjelenik a három négykerekű, valószínűleg sokat segítenek abban, hogy a Fisker egy másik ambiciózus célját elérje, 2011-re ugyanis már évi 15 ezer autót akarnak értékesíteni.

Forrás: [origo]