GT versenyautó készül az Audi R8-ból

Vágólapra másolva!
Az Audi is készül a jövőre, így bemutatták az FIA GT bajnokságba szánt új versenyautójukat. A jövő évben érvénybe lépő GT3-as szabályoknak megfelelő R8-as az utcai alapokra épült, de azért mindenben fejlődött.
Vágólapra másolva!

Az Audi újra bemutatott egy R8-as nevű versenyautót, amely a hosszú távú versenyekre épült, de ezúttal egy jövő évben induló új, szériaközeli kategóriában. Az R8-as annak idején gyönyörű sikereket ért el Le Mansban, amelyet később az R10-es TDI győzelmei követtek.

Az első R8 versenyautó egy prototípus volt, amiből a motor kicsit lebutítva átkerült az utcai R8-ba is. A mostani R8 GT3 az utcaiból autóból épült, hiszen a jövőre induló új kategória, a GT3 csak kevesebb lehetőséget ad a tervezők kezébe, de ennek okán a kategória is olcsóbb.

Az új R8 GT3-ról viszonylag keveset tudni, de egy versenyautónál ez nem is baj, hiszen majd az eredmények döntik el, hogy mennyire jól sikerült. Lehet itt azzal dobálózni, hogy a 4,2 literes V8-as motorja 500 lóerős lett, és az is újdonság, hogy az autóba egy hatsebességes szekvenciális váltó került.

Aerodinamikailag is tovább fejlődött az autó, plusz egy kisebb fogyókúrán is átment, miközben természetesen belekerültek a szükséges biztonsági, és versenysportos kiegészítők. A lengéscsillapítók is a versenysportban használatos több paraméter szerint állíthatóra cserélődtek, és a fékek is jóval komolyabb igénybevételnek is megfelelnek.

Forrás: AudiForrás: Audi


Kíváncsian várjuk mire lesz képes az Audi R8-as a Porsche 911 és a Ferrari F430-as felségterületén.