Elektromos miniautó Giugiarótól

Vágólapra másolva!
A Londoni Autószalonon bemutatott Nice MyCar egy bohókás kinézetű, teljesen elektromos városi kisautó, amelyet Giugiaro álmodott meg.
Vágólapra másolva!

Javában tart a Londoni Autószalon, és sorra érkeznek a hírek az ott bemutatkozó modellekről. A Nice MyCar mindenképp szót érdemel, ugyanis amellett, hogy az elektromos hálózatról tölthető villanyautó, kinézete felettébb jól sikerült - már amennyire ebben a kategóriában lehet szépségről beszélni.

Persze kinek mi tetszik, az autót mindenesetre Giugiaro tervezte, és Hongkongban szerelte össze a Nice cég, amely egyelőre nem bánik bőkezűen a műszaki adatokkal.

Az biztos, hogy a londoni bemutató után a forgalmazás még 2008 őszén megkezdődik az Egyesült Királyságban. Aki szeretné gazdaságosan és tisztán intézni a dolgait a városban, annak 8995 fontot, vagyis körülbelül 2,6 millió forintot kell a pénztárban hagynia az alapváltozatért. Ezért az összegért cserébe egy zéró emissziós, kétüléses kisautót kap, amelynek hatótávja 64 km, végsebessége 64 km/óra normál városi használatnál, újratöltési ideje pedig 6 és 8 óra között mozog.

Aki kevesli a MyCar menetteljesítményeit, annak eláruljuk, a kisautó üzemeltetési költségei egy benzinüzemű kisautóénak körülbelül tizenötödét teszik ki. Mivel nincs széndioxid-kibocsátás, ezért a tulajdonosnak nem kell környezetvédelmi adót és dugódíjat sem fizetnie - legalábbis Londonban nem.

A MyCar hétféle színben lesz rendelhető, és a szériafelszereltség részei lesznek az elektromos tükrök és ablakok, a kombinált rádió-MP3-lejátszó, a 14 colos könnyűfém kerekek, a távirányítós központi zár és egy kis többfunkciós LCD-kijelző a középkonzolon.

A fényrajongók rendelhetnek napfénytetőt, illetve levehető üvegszál erősítésű tetőt is a MyCarhoz, de az extrák között szerepel a 15 colos könnyűfém kerékszett, a belső bőrborítás és a hűthető-fűthető ülések is.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]