Elkezdődött a Material Center Kupa

Vágólapra másolva!
A pénteki időmérőkkel és versenyekkel elkezdődött az idény egyik legnépszerűbb gyorsasági versenye a Hungaroringen. A Material Center Kupa nyitónapján bőven volt látnivaló, hiszen esős időmérőn bizonyítottak a nagy túraautók, versenyeztek a Suzukik, Cliók, kistúrák, de a Seat Leon Szuperkupa időmérője sem volt unalmas.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Walterné Dancsó Adrienn ismét nyerni tudott a kis túraautóknál így magabiztosan vezeti a bajnokságot


Természetesen az időmérőkkel kezdődött el a gyorsasági bajnokság harmadik hétvégéje, amely ezúttal zónaverseny is. Ennek okán a versenyautópark alaposan felbővült, annyi csúcsautó van, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Lassan már megszokhatjuk ezt a képet, mert az idénynyitón sem volt erős autóból hiány. A nagyok mellett természetesen a kisebb kategóriákban is kibővült a mezőny, de a márkakupák is itt vannak ezen a hétvégén.

Az időmérőkön meglehetősen izgalmas verseny bontakozott ki, hiszen a Suzukiknál például Farkas László az utolsó pillanatban elkezdett körrel szerezte meg a pole pozíciót. A kistúráknál Zentai Sándor ismét magabiztosan nyert, ahogy a Clio Kupában ismét Vida János volt a leggyorsabb. A nagy túraautók mezőnye igazán érdekes csatát hozott, hiszen ugyan a Charouz-féle DTM Mercedes nem érkezett meg, de itt van DTM Audi, néhány Porsche és egy Saleen S7 is. Emellett a magyar élmenők is itt vannak a Porschékkal, tehát a holnapi versenyen biztosan lesz izgalom. A magyarok közül Rácz István volt a leggyorsabb, hiszen ő második lett, Walter Csaba pár tizeddel van lemaradva csak, de már az ötödik hely az övé. A formaautóknál ezúttal is Eszenyi László volt a leggyorsabb, a technikai gondokkal küzködő Chanoch Nissany "csak" második lett. A Seat Leon Szuperkupában pedig ismét Kiss Norberté a pole, de meglepetésre Hatvani Bálint indulhat a második helyről.

Forrás: [origo]


A Seat Leon Szuperkupa időmérőjén Kiss Norbert volt a leggyorsabb

Az időmérőt követően a kis túraautók versenye le is zajlott, ahová a kevés nevező cliós miatt ismét bekapcsolódott a Renault Clio Kupa. A kis túrásoknál Zentai Sándor kapta el legjobban a rajtot, de Walterné Dancsó Adriennt nem sikerült igazán leszakítania, sőt az első körök után a különbség lecsökkent, végül Walterné nyert. Zentai ismét csak második, Mohácsi Ákos lett a harmadik. A cliósok külön versenyét ismét Vizin Tamás nyerte Vida János és Gulyás Gergő előtt.

Forrás: [origo]

Meglehetősen vegyes volt a mezőny ennél a rajtnál

Kistúra végeredmény:
1. Walterné Dancsó Adrienn (Főnix Motorsport, Opel Astra) 30'48,603"
2. Zentai Sándor (Veloce AMSC, Suzuki) +14,921"
3. Mohácsi Ákos (Mogul Sport Kft., Suzuki Swift GTi) +33,327"
4. Nagy Norbert (Endurance Club Hungary, Ford Fiesta ST) +49,189"
5. Pap Zoltán (Főnix Motorsport, Honda Civic) +54,513"
6. Mink Zoltán (BurgBau Motorsport, Honda Civic Vti) + 54,708"


Renault Clio Kupa V. futam végeredmény:
1. Vizin Tamás (BV Motorsport Egyesület) 31:50,219 perc
2. Vida János (Zengő Motorsport) 31:50,914 perc
3. Gulyás Gergely (Zengő Motorsport) 31:51,212 perc
4. Vinnai Balázs (Zengő Motorsport) 32:00,189 perc
5. Dr. Korn Sándor (Zengő Motorsport) 32:04,847 perc
6. Kovács János (Zengő Motorsport) 30:52,336 perc


Walterné Dancsó Adrienn: "Nagyon jó volt, nagyon tetszett, picit úgy éreztem, hogy az autó rendetlenkedik, tolta az orrát. Próbáltam kicsit máshogyan vezetni és nem kimenni a pályáról. Éreztem, hogy Sanyinak is vannak gondjai, és az utolsó pár körben már sikerült annyira rámennem, hogy előzési helyzetbe is kerültem. Régen, még az Astra kupában volt ilyen küzdelemben részünk, de ez a kis izgalom nem ártott. Várom az utolsó napi futamot!"

Zentai Sándor: "A hetedik körben üzemanyag problémáink akadtak, így nagyon belassultam, borzalmas volt az autót vezetni. Kínkeserves volt, megszenvedtem vele ezt lehetett kihozni belőle, Adrit nem tudtam tovább tartani, és szépen ügyesen megelőzött. Ez így alakult, remélem holnapra sikerül az autót megcsinálni, és akkor szombaton visszavágunk!"

Mohácsi Ákos: "Minden tökéletes volt, igaz elrontottam a rajtomat, mert túl rövid féktávot próbáltam venni, így kicsúszott a hátulja. Emiatt hárman-négyen megelőztek, így ezt a hátrányt próbáltam ledolgozni az első 4-5 körben, majd akik ügyesen megfogták a rajtot, azok ellen csak a harmadik helyig tudtam feljönni, hiszen még egy Renaultossal is komolyat meccseltem."