Sportzakó - Lancia Delta-bemutató

Vágólapra másolva!
Végre-valahára kipróbálhattuk a régen várt olasz prémium-Golfot, az újjávarázsolt Lancia Deltát. Mielőtt még bárki felidézné rózsaszín ködfelhőben a hasonló nevű elődöt, amely számtalan versenytrófeát nyert a Fiat vitrinjeibe, gyorsan szögezzük le: az új Delta csak a nevében közös a régivel.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Gyönyörű a meredeken lejtő tetőív, csak az utasok nem értékelik majd
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A genfi autószalonon bemutatott, újjáélesztett Deltával hatalmas lyukat tömött be kínálatában az olasz prémiummárka, hiszen az Ypsilon-Musa páros és a szép lassan öregedő Thesis és Phedra között nem volt középkategóriás autója. A késlekedésnek persze megvolt az oka, hiszen a Fiat előbb a saját háza táján rakott rendet az új Puntóval, Bravóval, 500-zal, és amikor már szépen felfelé kezdtek ívelni a grafikonok, akkor köszörülhette meg a torkát az értekezleten a sarokba ültetett Olivier Francois. A Lancia irányításáért felelős úriember egyébként a kötelező kincstári optimizmust messze meghaladó lelkesedéssel beszélt a Deltáról a sajtóbemutatón, ami tökéletesen érthető, hiszen igen ambiciózus terveket dédelgetnek a jövőre nézve: a Deltára támaszkodva évi 300 ezer autóra szeretnék növelni az eladást 2010-ig, ami egy szolid duplázást jelent az idei 150 ezres tervszámokhoz viszonyítva, a tavaly eladott 122 ezer autóról pedig már ne is beszéljünk.

Forrás: [origo]

Dicső múlt - közel 30 éve indult a modell karrierje

Delta néven 1979-ben kezdte meg a pályafutását egy alsóközép-kategóriás kockaforma autó, amely az évek alatt számos sportsikert és még több rajongót gyűjtött. A Giorgetto Giugiaro által megálmodott modell sikerét jelzi, hogy 1980-ban az Év autójának is választották, és hatszor nyert rali-világbajnokságot. A modell gyártása 1994-ben fejeződött be, az évek sorkán eladott darabszám pedig megközelíti a félmilliót.


Egy több márkát tömörítő konszern esetében szinte kötelező a legózás, ha autóépítésre kerül sor. Nem volt ez másképpen a Delta esetében sem, hiszen a főbb műszaki egységeket egyszerűen csak le kellett venni a polcról. Lentről felfelé haladva ez úgy néz ki, hogy fogták a Fiat Bravónál is alkalmazott padlólemezt, nyújtottak rajta egy keveset, belerakták a már megszokott dízel- és benzinmotorokat, váltókat, a belteret kibélelték a márkától megszokott finomságokkal, majd az egészet megpróbálták becsomagolni valahogy, ami egyszerre elegáns, kényelmes, sportos, és nem utolsósorban illeszkedik a márka eddigi kínálatába.

A végeredményt elnézegetve érezni, egy-egy részletnél a formatervezők sem tudták eldönteni, melyik vezérelvnek feleljenek meg, ráadásul az autó arányai is meglehetősen szokatlanok. A jellegzetes lanciás hűtőmaszkkal díszített és meglehetősen nagy túlnyúlással bíró orr-rész után jön egy sportosan döntött szélvédő, amely átfut a szépen ívelt tetőrészbe, majd hirtelen egy asszonyosan kikerekedett hátsó zárja a sort, amelynek méreteit a két kecses lámpacsík sem tudja palástolni. A bemutatón azt durrantották el az újságíróknak, hogy a Delta egy kombi, egy sportautó és egy limuzin előnyeit próbálja ötvözni, ami szép gondolat, de kompromisszumokat feltételez.

Forrás: [origo]

Nagyon szép lett a ledekkel kirakott két hátsó lámpa
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az mindenesetre biztos, hogy ezzel az autóval ki lehet majd lógni a forgalom szürke hömpölygéséből, pláne akkor, ha kétszínű fényezéssel visszük haza a Deltánkat, mert így még jobban kidomborodnak a szokatlan formai megoldások. Akárcsak a német prémiumautóknak, a Deltának is jól áll a ledsoros helyzetjelző és a szigorúan összehúzott első lámpa, de formatervezési gyöngyszem a ledekkel kirakott két hátsó lámpa is, amelyek szépen zárják le az autó oldalán végigfutó törést.