Párizsban debütál az ötajtós Lancer

Vágólapra másolva!
Ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatja be a Mitsubishi az új ötajtós Lancer Sportbacket és a Lancer Ralliartot.
Vágólapra másolva!

Csak néhány apró részletet módosított a két új Lanceren a Mitsubishi, ahhoz a prototípushoz képest, amelyet először a Genfi Autószalonon mutatott be. Ilyenek például a lámpatestek, amelyek mindkét modell esetében módosultak a Prototype-S-hez képest.

Ami az erőforrásokat illeti, a Sportback a négyajtósból ismert motorokkal lesz kapható. Ez annyit tesz, hogy kétféle benzinessel, egy 1,5 literes, 109 lóerős és egy 1,8-as, 143 lóerős motorral, valamint a VW-től vásárolt kétliteres, 140 lóerős dízel egységgel lesz megvásárolható, és a duplakuplungos SST-váltót is meg lehet majd rendelni hozzá.

A Lancer Sportback mellett a Ralliart modellváltozat is bemutatkozik ősszel, ami egy kicsit lebutított Evo X-et jelent, ferdehátú karosszériával. Fő konkurense a Subaru Impreza WRX lesz. A kétliteres, négyhengeres erőforrás 240 lóerővel és 343 newtonméter nyomatékkal rendelkezik. Ehhez az erőforráshoz is a duplakuplungos váltót társították, aktív központi differenciálművel, és állandó négykerékhajtással.

A két új modellváltozat a négyajtóshoz csatlakozik idén októberben, a hivatalos bemutató a Párizsi Autószalonon lesz.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


A Ralliartot (jobbra) a lyukas motorháztetőről lehet majd felismerni