Megkezdik a Dodge Hornet gyártását

Vágólapra másolva!
A Chrysler úgy döntött, hogy a 2006-ban bemutatott Hornet-tanulmányt sorozatgyártásba küldi, és nem csupán a tengerentúlon, de Európában is elérhetővé teszi.
Vágólapra másolva!

A Chrysler csoport 2006-ban, a Genfi Autószalonon mutatta be a Dodge Hornet-tanulmányt, amelynek formavilága akkor még kissé extrémnek tűnt. Talán ezért, na és persze a Chrysler-csoport pénzügyi problémáiról szóló hírek miatt is kissé meglepő, hogy a cég úgy döntött, elkészíti a Hornet sorozatgyártású változatát.

A tervekről Thomas Hausch, a cég alelnöke beszélt a német Financial Times lapnak. Úgy nyilatkozott, hogy a munka máris folyik, és az időterv szerint 2010-ben elkészülhet a kisautó sorozatgyártású változata, amelyet nem csupán a tengerentúlon, de Európában és más piacokon is bevezetnek.

Az alelnök ígérete szerint a Chrysler hamarosan hivatalosan is bejelenti a Hornet sorozatgyártását, erre valószínűleg valamelyik közelgő autószalonon, talán már ősszel, Párizsban sor kerülhet.

Forrás: [origo]