Vágólapra másolva!
197 lóerős, és csak egyetlen darab készült abból a teljesen elektronika-mentes Aygóból, amelyet a Toyota mérnökei vettek kezelésbe.
Vágólapra másolva!

Ha az Aygót nőies városi autónak titulálná valaki, akkor máris itt az ellenpélda, mégpedig az Aygo Crazy képében, pontosabban karosszériájában. A kisautót ugyanis a Toyota mérnökei méregzsákosították, egy középre szerelt MR2 erőforrással, és némi további szereléssel. A koncepció hasonló ahhoz, mint amikor a Nissan a 350Z motorját építette be egy Micrába, szintén a hátsó ülések helyére.

Az Aygo külsején egyértelműek a változások: ültetés, könnyűfém kerekek, légterelők - beleértve a hátsó, könyvespolc méretűt is. A lényeg azonban belül van, pontosabban nincs benne, ugyanis az autót megszabadították a kormány- és fékszervótól, az ABS-től is. Ez a kis módosítás nem csupán a vezetési élménynek, de az autó tömegének és menetteljesítményeinek is jót tett, ugyanis az 1000 kilós Aygo Crazy hat másodperc alatt gyorsul 96 km/órára, végsebessége pedig 204 km/óra.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Mindezt persze nem lehetett volna elérni, ha nincs az MR2 erőforrása. Az 1,8 literes, 197 lóerős turbómotor a hátsó kerekeket hajtja, és a vezető háta mögé építették be. Ami a "kényelmet" illeti, ezzel kapcsolatban is minimalisták voltak a mérnökök, hiszen a gyári műszereken, a két darab, négypontos övvel ellátott ülésen, a Sparco-kormányon és egy bukókereten kívül nem sok más van az autóban.

A Toyota nem csekély összeget, körülbelül 125 ezer eurót - körülbelül 30,8 millió forintot - költött a játékszerre, amiből egyetlen darabot készítettek, és nem is terveznek további példányokat.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]