Szobrászművészet és német precizitás - Opel Insignia bemutató

Vágólapra másolva!
Az Opel a rüsselseimi Design Centerben tartotta az Insignia sajtóbemutatóját, ahol a címben olvasható kifejezések hangzottak el a legtöbbször. Vezetni nem lehetett az újdonságot, de annyi kiderült, hogy az unalmas Vectra-formavilág már a múlté.
Vágólapra másolva!

Forrás: Opel

Négyajtós kupét az Insigniából nem fognak készíteni, hiszen eleve az
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Érthetetlen volt, miért vették el tőlünk az összes fényképezőgépet és kamerás mobiltelefont az Opel Design Center kapujában, mert szinte semmi olyat nem láttunk, amiről már ne jelent volna meg sajtófotó és közlemény az Opel médiaoldalán. Mindenesetre a várakozás perceit az idén Genfben kiállított Flextreme tanulmányautó körüljárásával tölthettünk. Ez az az autó, amely a Chevrolet Volt hibrid technikáját Opel-köntösben mutatta be az öreg kontinensen. A működésképtelennek tűnő, életnagyságú modellautó már nem jelentett újdonságot, de azért megnéztük a konnektor helyét a szélvédő alatt, a plexivel burkolt 21 colos felniket, és a tükröket helyettesítő kamerahadat. Még több év van hátra ennek a modellnek a szériagyártásáig, ezért mi sokkal inkább a mellette álló, két letakart Insigniával kötöttünk volna közelebbi ismeretséget. Előtte azonban bevittek minket az Opel saját, háromdimenziós vetítőtermébe, ahol megmutatták azt a fejlett számítógépes programot, amely képes térben ábrázolni egy adott autót. A hatalmas teljesítményű hardver jóvoltából minden részletet több szögből, nagyítva lehet megnézni a grafikákon, a felnik, a szín, vagy a háttér cseréje csak egy gombnyomásba kerül.

Forrás: Opel

20 colos felnik és rengeteg króm díszítik a csúcsváltozatot
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Amikor a moziból visszatértünk a számunkra felállított sátorba, már szerencsére lepel nélkül lehetett megtekinteni az Insigniát. Első blikkre azt tűnt fel, hogy a kocsi sokkal jobban mutat élőben, mint a sajtófotókon, karosszériáján semmi hasonlóságot nem lehet a mostani Vectrával felfedezni. Több mint húsz centivel lett hosszabb elődjénél, immár 483 centiméteres, ez pedig csak egy centivel kisebb az egy kategóriával feljebb sorolt 5-ös BMW-nél. Malcolm Ward, a GM Europe középkategóriás autókért felelős főtervezője elégedetten húzta végig tenyerét az Insignián, amikor domború felülethez ért, akkor a "scupltural artistry" (szobrászművészet), amikor élhez, akkor a "german precision" (német precizitás) kifejezést használta előszeretettel, legalább 78-szor.

Ward elmondta, a króm bőséges használatával (a hűtőmaszkon, az ablakkereteken és a csomagtartón) azt a hatást szerették volna elérni, mintha egy prémiumautót látna az ember, és a hátsó kerékjáratokat is rendesen kiszélesítették, hogy úgy tűnjön, mintha egy hátsókerék-meghajtású autó lenne. Nos, ez nem is áll távol a valóságtól, mert elődjével ellentétben az új modell már összkerék-meghajtással is megvásárolható lesz, a Saab és a Haldex közös fejlesztésű XWD rendszerét kapja majd meg az autó.

Forrás: Opel

A főtervezők láthatóan elégedettek a végeredménnyel
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Megtudtuk, hogy az Insignia védjegye, a fényszórókba épített, bumeráng alakú ledes nappali fény és az első ajtókba nyomott penge forma a jövő Opeljein egytől egyik megtalálhatóak lesznek. Több trükköt is bevetettek, hogy az autó orra kisebbnek tűnjön, mint amekkora valójában; ilyenek például az A-oszlopból a motorháztetőre kifutó, majd eltűnő élek, a hatalmas kerékjáratok vagy a félkör alakúra kerekített orr-rész, amelyen a lámpák jóval a hűtőmaszk mögött vannak. Természetesen a gyalogosvédelmi előírásokra is gondoltak a tervezéskor, emiatt kissé magasabb a frontrész, mint a Vectrán. Több formai elem - például a hokiütőszerűen görbülő hátsó ablakkeret, az oldalt végigfutó éles törésvonal, a csomagtérfedélbe integrált légterelő - a BMW-ket juttathatja eszünkbe, talán nem véletlenül. A kiállított autó igen impozáns látványt nyújtott a 20 colos könnyűfém felniken, kérdésemre a gyáriak elárulták, hogy akár ekkora malomkerekekkel is megvehetjük majd az autót, pedig az elődnél 18 hüvelyk volt a maximum.