Elhunyt a TVR alapítója

Vágólapra másolva!
85 éves korában elhunyt Trevor Wilkinson, a TVR alapítója. Wilkinson több éve a spanyolországi Menorca szigetén élt visszavonultan.
Vágólapra másolva!

A blackpooli születésű Wilkinson tizennégy évesen abbahagyta tanulmányait, és egy helyi autószerelő-műhelyben kezdett dolgozni. 1946-ban megvette egy helyi kerékgyártó vállalkozását, amelyet Trevcar Motorsra keresztelt át. 1947-ben megépítette első autóját, ám az Alvis Firebird alvázat használó kétüléses még nem viselte a TVR nevet, amely egyébként saját keresztneve mássalhangzóira utal. Ezek után indította be a TVR Engineeringet, ahol csatlakozott hozzá Jack Pickard, akivel eldöntötték, hogy saját négykerekűeket akarnak gyártani. Első modelljük, egy alumíniumkarosszériájú kétüléses, 1949-ben jelent meg.

Az első szériagyártású TVR, a Mark I (más néven Mk1, később Grantura) 1954-ben készült el. Az 1949-es kocsihoz hasonlóan ennek a modellnek is acélcsövekből hegesztett váza volt, üvegszálas műanyag karosszériája pedig egészen 1980-ig, amikor is azt az ékforma kialakítású Tasminnal váltották, meghatározta a TVR-ek kinézetét. Ekkor azonban Wilkinson már rég nem dolgozott a cégnél. 1962-ben Pickarddal együtt elhagyták a TVR-t (ahol egyébként Wilkinson még két évig tulajdonos maradt), hogy egy üvegszálas műanyaggal foglalkozó céget alapítsanak. Később nyugdíjba vonult, élete utolsó éveit Menorca szigetén és jachtján töltötte.

Miután elhagyta a TVR-t, az cégnek jóból és rosszból is bőven kijutott, az utóbbi években a szép lassan összeomlás szélére került vállalat tetszhalott állapotba került. Az 1990-es évek második feléig a TVR egyre nagyobb hírnévre tett szert, ám akkor Peter Wheeler tulajdonos saját motorokat gyártatott a TVR-okhoz. Ezek az erőművek teljesen megbízhatatlannak bizonyultak, és a cég presztízse és eladásai is zuhanni kezdtek. A gyártót 2004-ben Nyikolaj Szmolenszkij orosz milliárdos vásárolta meg, de segíteni ő sem tudott. 2006 óta nem gyártott autót a TVR, és bár gyakran rebesgetik, hogy újra beindulhatnak a gyártósorok, eddig erre semmi bizonyíték nincs.

Forrás: [origo]