Képeken a Cadillac CTS kombi

Vágólapra másolva!
Hivatalosan az októberi Párizsi Autószalonon mutatják be a CTS kombi változatát, ám már most nyilvánosságra kerültek képek a kocsiról, ráadásul a fotók mellett néhány információ is napvilágra került.
Vágólapra másolva!

Mivel ez lesz a CTS történetének első hátizsákos változata, természetesen nagy várakozás előzi meg, főleg mert, olyan modellekkel kell majd megküzdenie, mint az 5-as BMW Touring változata, vagy az Audi A6 Avant. Ezekhez hasonlóan a formatervezésnél inkább a sportos külső, mint a minél nagyobb csomagtartó lebeghetett a mérnökök szeme előtt. Erre utal a meredeken eső tetővonal, az elegáns, magas, LED-es hátsó lámpa, vagy a nagyon vastag D-oszlop. Tetőig pakolva 707 literes csomagtérrel lehet számolni, ami közel kétszerese a limuzin 373 literes poggyászterének. Ha lehajtják a hátsó ülést, már 1642 literes lesz a használható térfogat.

A mutatós kombi a képek szerint a szedán közvetlen befecskendezésű 3,6 literes V6-os 304 lovas VVT motorja a kombihoz is megrendelhető lesz, de az előbbi 2,8 literes V6-osát egy háromliteres, 260 lóerős változatra cserélik. A hátsó-, vagy összkerék-meghajtással is készülő kocsiban a hatfokozatú kézi, vagy automatikus váltó dolgozhat. Európában valószínűleg a 2,9 literes, VM által fejlesztett, 250 lóerős dízelmotort is beépítik majd a Cadillac második kombijába.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]