Új kompresszoros V6-os az Auditól

Vágólapra másolva!
Míg a legtöbb gyártó kisebb motorjai turbótöltős változatával próbál ugyanannyira erős, de egyre gazdaságosabb motorokat gyártani, az Audi egy új kompresszoros erőművel próbál hasonló eredményt elérni.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Az új motor karakterisztikája állítólag sokkal jobban illeszkedik a prémiuim limuzinokhoz


Az új V6-os hengerűrtartalma 3,0 liter lesz teljesítménye pedig nagyjából 290-330 lóerő közé esik majd. Az év második felében megjelenő motor először feltehetően az Audi A4-hez lesz elérhető, majd onnan egyre több típushoz lehet választani. A kompresszor egy Eaton-Roots féle intercoolerrel ellátott alkatrész, amelyet azért preferált az Audi a turbótöltős motorral szemben, mert a hírek szerint több erő leadására képes kisebb fordulatszámon, és a nyomatékgörbéje is kedvezőbben alakul. Emellett fontos szempont volt az is, hogy a viszonylag kis méretű alkatrész kényelmesen elhelyezhető a V6-os hengerei közt.

A motor 420 nm-es csúcsnyomatékát már 2500-as fordulaton is leadja, és ennek köszönhetően a fogyasztást is sikerült csökkenteni. Bár ez utóbbiról még nem árult el semmi hivatalosat az Audi, valószínűleg sokkal jobb lesz, mint a jelenlegi 3,2 literes V6-os 9,5 liter/100 km-es mutatója.