Vágólapra másolva!
A General Motors TechShow-t rendezett Torinóban, hogy megmutassa, felvette a kesztyűt a konkurenciával és a globális kihívásokkal szemben. A GM-nek nem kell nagyobb tettet végrehajtania, mint hibridtechnikában utolérni a Toyotát, üzemanyagcellában a Hondát és a BMW-t, míg kisméretű, turbótöltésű benzinmotorok területén a Fiatot és a Volkswagent.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nagy Tibor [origo]

Opel Zafira, a használható hidrogénautó. Körülbelül 200 millió forintot ér
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az autógyárak közötti versengés GM-es aduit mutatta meg a konszern Torinóban. Természetesen az egészet egy kis büszkélkedéssel kezdte, amire - valljuk meg - van is ok. A GM 17 országban telepített 86 gyáregységében mintegy ötvenezer embert foglalkoztat. Ők naponta 37 ezer motort és 33 ezer sebességváltót gyártanak. Az öt kontinens gyárai az alig 900 köbcentis háromhengerestől egészen az irdatlan méretű és már ijesztő teljesítményű hétliteres V8-ig mindent gyártanak. Egy kicsit nekünk is dagadhat a mellünk, mert Szentgotthárdon is gyártanak motorokat. Sőt, az egyik legújabb és legmodernebb, 150 lóerős, 1,6-os, CNG-vel üzemelő, turbófeltöltéses blokk is hazánkban készül. A motorokat aztán nem csak a konszernen belül osztják szét, hanem szép számmal vásárolják azt más, jó nevű gyártók is. Összességében tizenegy autógyártó kap GM motorokat, köztük az Alfa Romeo, a BMW, a Cadillac, a Chevrolet, a Fiat, a Lancia, az Opel, a Pontiac, a Saab, a Saturn és a Vauxhall.


Autóvásárlási szokások számokban

Mindannyian tudjuk, vagy legalább sejtjük, melyik kontinensen, milyen motorral és váltóval épített autó a vásárlók kedvence. Meglepetést legfeljebb a számok jelentenek. Európában a dízel és benzines kocsik manapság 50-50%-ban osztoznak a piacon. A motorok 84%-a négyhengeres, 79%-uk manuális váltóval gördül le a futószalagról. Észak-Amerikában ezzel szemben az autók 94%-a benzines, de a maradék 6% sem dízel, hiszen már 2%-os a hibridpiac részesedése, így a gázolajosoknak csak 4% jut. Olajár-emelkedés ide vagy oda, a tengerentúlon az autó minimum hathengeres: a kocsik 67%-a hat- vagy nyolchengeres erőforrásokat használ. A jóléthez és kényelemhez szokott amerikaiak pedig előszeretettel (89%) választanak automata váltót.

Latin- és Dél-Amerikában teljesen más a helyzet. A négykerekűek 90%-a gyújtógyertyával rendelkezik, azaz nem dízelüzemű. A megfogalmazás faramucisága rögtön értelmet nyer, ha kiderül, hogy benzin és etanol is tarol a piacon - nincs még egy olyan hely a Földön, ahol ekkora mértékű lenne az etanol felhasználása. Mellesleg a motorok 95%-ban kis fogyasztású négyhengeres, az autók 91%-a manuális váltós. Ázsiában 88% a három- és négyhengeres motorok aránya, 85%-uk benzines, de csak 56%-uk kéziváltós.



A TechShow-n is a zöld, a bio és a környezetvédelem volt a jelszó, még a fogadóban elhelyezett számítógépek is üzemanyagcellával működtek. A sok, valóban jövőbe mutató ötlet mellett szemet is szúrt, mit is keresett egy hatliteres, V8-as Chevrolet Tahoe a tesztautók csapatában - hibridhajtás ide vagy oda. A szép színes, rajzos előadások után másodpercek alatt megteltek a tesztautók.

Fotó: Nagy Tibor [origo]

Ennyi látszik az űrtechnológiából a motorháztető alatt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az Opel Zafira HydroGen3 mondhatni elavult, hiszen két-három éves fejlesztés, és már bemutatták a HydroGen4-et is. Ez az üzemanyagcellás jármű hangjában, technikai megoldásaiban mindenképpen a jövőt képviseli, csak a kazettás rádió mutat benne furcsán. A sebességváltást egy központi kapcsolóval lehet végrehajtani: két fokozat, egy előre, egy hátra. A Zafira hangja néha egy apró kompresszoréra, néha egy nagy teljesítményű villanymotoréra emlékeztet, de annyira kiforrott, hogy a hangot leszámítva akár egy 1,4-es benzines, CVT váltóval szerelt kocsiban is érezhetjük magunkat. Úgy is megy - nem egy erőbajnok, de működik. Az is tény, hogy kicsivel több mint 1800 kg a kocsi súlya, és mindenki finoman kezelte a gázt, miután kiderült, 800 ezer euróba kerül az üzemanyagcellás Zafira. Egyszerre kb. 4-4,2 kg hidrogént tud tárolni, száz kilométerre mindössze 1,2 kg-ot kér belőle. Egy kilogramm hidrogén nyolc euró - a gond a kúthálózattal van.