Rekordot dönt az üzemanyagár

Vágólapra másolva!
A gázolaj litere négy, a 95-ös oktánszámú benziné két forinttal emelkedik szerdán. Ezzel mindkét üzemanyag ára megdönti az eddigi rekordot.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi, május 15-i drágulás utáni (amikor a gázolaj nyolc, a benzin öt forinttal emelkedett) újabb áremeléssel a gázolaj átlagos ára literenként 330 forint, a 95-ös benziné 310 forint lesz - értesült az MTI piaci forrásokból. Ezzel minden eddiginél drágább lesz az üzemanyag Magyarországon.

Pénteken a kőolaj hordónkénti szabadpiaci ára újabb napközi csúcsra, 127 dollár fölé emelkedett. Azóta valamelyest visszaestek a jegyzések, miután Szaúd-Arábia napi 300 ezer hordós termelésnövelést jelentett be, és az amerikai energiaügyi minisztériumban közölték: talán már júliusban abba hagyják a stratégia kőolaj tartalék további feltöltését. Kutatók korábban azt mondták, a gázolaj literenkénti átlagára az idén várhatóan 320 forintra emelkedik a tavalyi 265 forintról, de lesznek olyan időszakok is - nyáron, a nagy közúti forgalom idején - amikor elérheti a 350-360 forintot.

Az üzemanyagár - elsősorban a nemzetközi fuvarozó cégek keresletnövekedése miatt -, világszinten nagyon magas. Míg 2007-ben egy tonna gázolaj átlagára 700 dollár volt, napjainkban már 1200 dollárért lehet ugyanennyi üzemanyagot vásárolni a tőzsdén.
Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője a múlt héten azt nyilatkozta az MTI-nek: az állam nem tervezi, hogy a jövedéki adó mérséklésével vagy más módon csökkenti a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árát. Az üzemanyagok árát piaci folyamatok befolyásolják, a tárca nem tervezi a beavatkozást - tette hozzá.