Vágólapra másolva!
A blokkolásgátlót már a 30-as évektől kezdve használta a repülőgép-ipar, szériaautóban viszont pontosan harminc éve, 1978-ban jelent meg először.
Vágólapra másolva!

A legelső blokkolásgátlót a francia Voisin cég fejlesztette ki repülőgépei számára, de a hatvanas években már az autóipar is elkezdett kísérletezni vele. A Bosch leányvállalataként működő Teldix cégnél 1964-ben kezdődtek meg a fejlesztési munkák, és a mérnökök két évvel később már eredményesen tudták csökkenteni a kísérleti járműveken elérhető féktávolságokat. A fékezés során az autók megőrizték kormányozhatóságukat, illetve kanyarmenetben a stabilitásukat. Ezekre az eredményekre alapozva fejlesztettek ki egy olyan rendszert, amelynél a szabályozási funkciókat már teljes mértékben elektronikusan valósították meg. Napjaink szinte minden korszerű ABS rendszere ennek az új, ABS 1-nek nevezett berendezésnek a mintájára épül fel. A szériabeépítésre azonban ezek a korai berendezések még alkalmatlanok voltak - ennek magyarázata a pontosan ezer darab analóg alkatrész és a nem túl jó megbízhatóság volt. A berendezést tehát tovább kellett tökéletesíteni. A digitális technika és az integrált áramkörök megjelenésével végül sikerült a beépített alkatrészek számát 140-re leszorítani. A tizennégy hosszú évig tartó fejlesztőmunka végül 1978-ra meghozta gyümölcsét: megkezdődhetett az ABS 2-nek nevezett rendszer sorozatgyártása, amely először az S osztályú Mercedesben, majd rögtön utána a 7-es sorozatú BMW-ben debütált, de a szériafelszereltség része először az 1985-ben megjelent Ford Scorpióban lett.

Forrás: Bosch

Az ABS rendszer központi alkotóeleme - akárcsak napjainkban - a hidroaggregát volt. A gépkocsi minden kerekénél elhelyeztek egy-egy fordulatszámjeladót, amelyek a kerék forgási sebességét mérték. Ezt az információt dolgozta fel egy vezérlőegység, amely a számítások végeredménye alapján tudta megfelelően vezérelni a fékerőt szabályozó mágnesszelepeket. Amennyiben fennállt valamelyik kerék blokkolásának veszélye, a rendszer mindaddig csökkentette a féknyomást az adott kerékben, míg megszűnt a kerék blokkolási tendenciája. Ha a kerék újra szabadon kezdett forogni, a berendezés újra lehetővé tette a féknyomás növekedését. Ez a le-fel irányú szabályzás mindaddig tartott, míg a vezető el nem engedte a fékpedált, vagy meg nem szűnt a kerék blokkolási hajlama. Egy modern ABS-nél ezt a rendszer másodpercenként hússzor képes megismételni, ezért érezzük, hogy pulzál a fékpedál, és a kattogó hangnak is ez az oka. Jellemző a technikai fejlődésre, hogy amíg az 1978-as ABS még 6,3 kilót nyomott, addig a legújabb, 8.0-s verziószámú rendszer már nem több másfél kilónál. Ezt ráadásul már modulárisan építették fel, így könnyen ki lehet bővíteni funkcióinak sorát kipörgésgátlóval és menetstabilizálóval is. 2004-től kezdve blokkolásgátló nélküli új autót nem lehet értékesíteni az Európai Unióban.