Két Citroën az élen, egyelőre Sordo vezet - Jordán-rali

Vágólapra másolva!
Daniel Sordo nem véletlenül volt a csütörtöki teszten is a leggyorsabb, az első nap után is ő vezeti a mezőnyt. Csapattársa, Loeb, szorosan a nyomában, mögöttük a két gyári Ford. Petter Solberg és Gigi Galli korán búcsúztak.
Vágólapra másolva!

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Csodálatos helyszínen zajlik a verseny, így Sordo duplán érezheti jól magát


Sordo jól kezdett a Jordán Ralin, az első három gyorsaságin ő érte el a legjobb időt. Könnyű neki, gondolhatta Loeb vagy Hirvonen, hiszen a spanyol hatodiknak indult, és így jóval tisztább pályán mehetett, mint a bajnokságban élen állók.

A Suzuki csapatot továbbra is elkerüli a szerencse, Andersson már az első szakaszon tönkretette az SX4 WRC-t. A második gyorsaságin is volt izgalom, Mikko Hirvonen saját állítása szerint eddigi pályafutása legnagyobb mázliját könyvelhette el, melyre így emlékezett a célban: "Túl optimistán írtunk fel egy kanyart, így sokkal gyorsabban érkeztünk oda, mint kellett volna. Leestünk az útról, néhány nagyobb sziklát valahogy kikerültünk, és visszakeveredtünk a pályára. Kicsit megsérült a futómű, de ebből sokkal nagyobb baj is lehetett volna."

Itt már a másik Suzuki WRC is bajban volt, Gardemeister autójának olajteknője sérült meg, a harmadik szakaszon meg is kellett állnia, véglegesen. A motor annyira megsérült, hogy a finn szombaton sem folytathatja majd.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Még a sivatagban is akad víz. Atkinson elégedett a pillanatnyi ötödik hellyel, és egyelőre ismét ő menti meg a Subaru csapat becsületét

A negyedik, szervizpark előtti utolsó gyorsaságin az eddig a beállításokra panaszkodó Loeb futotta a legjobb időt, így féltávnál Sordo, Latvala, Loeb, Solberg, Hirvonen, Atkinson volt a sorrend. Mivel délután a délelőtti szakaszok ismétlődtek, joggal számítottak az élen indulók arra, hogy a már letisztított pályákon jobb eredményt érnek el a nap második felében.

Számításuk be is jött, Loeb és a két gyári Ford folyamatosan nyerték a szakaszokat, és jöttek fel Sordóra. Délután Petter Solberg ütötte ki a Subaru WRC alól a futóművet és esett ki a versenyből, majd Gigi Galli is ugyanezzel a problémával állt ki.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Igencsak jó helyen áll Aava, akit az észt állam is támogat a versenyzésben. A hatodik pozíció javítja az országimázst


Nap végére Sordo előnye 1,1 másodpercre olvadt Loebbel szemben, de Latvala és Hirvonen sincsenek nagyon lemaradva. A pontszerző helyeken van egy nem túl megszokott név is, az észt Aava hatodik helyen áll C4 WRC-jével. A terepet jól ismerő, gyári Focus WRC-t hajtó Al Quassimi tizedik, a vésztartalékként Perez Companc helyére beugró - versenykörülmények között WRC-t először kormányzó -Barry Clark pedig a tizenötödik helyen áll.

A JWRC kategória éllovasa egy nap után a svéd Sandell egy Renault Clióval, második Mölder (Suzuki), harmadik Bettega (Renault). A pontverseny éllovasa, Ogier kalandos napon van túl, defektet kapott, majd egy műszaki hiba miatti késés is hátráltatta. A mezőny egyetlen hölgy tagja a 45. helyen áll Subaru Imprezájával.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Latvala lőtávolon belül, alig pár másodperccel marad le a Citroënektől, nyomában pedig Hirvonen lohol


Szombaton újabb nyolc gyorsasági szakasz vár a versenyzőkre, hasonlóan forró, homokos-sziklás pályákon.

A verseny állása az első nap után:

1.Sordo/MartiCitroën 1:16:53,7
2.Loeb/Elena Citroën + 0:01,1
3.Latvala/Anttila Ford + 0:08,5
4.Hirvonen/Lehtinen Ford + 0:13,4
5.Atkinson/Prevot Subaru + 1:08,0
6.Aava/Sikk Citroën + 1:59,3
7.Wilson/Martin Ford + 2:52,7
8.H. Solberg/Menkerud Ford + 3:22,3