Vége lehet az MG TF-nek

Vágólapra másolva!
Le akar állni az MG roadsterének gyártásával Shanghai Automotive (SAIC). A cég azért döntött így, mert az MG Rovertől vett alkatrészek minőségét az anyacégnél kifogásolták. A távol-keletiek most a gyártás teljes leállítása mellett dönthetnek.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Egy igazi élményautó volt, amely nem csak hazájában vált sikeressé


A kétüléses roadstertől először az MG Rover összeomlását követően, 2005 áprilisában kellett elbúcsúznunk, ám mikor a ma már SAIC tulajdonban lévő Nanjing megvásárolta a cég többségét, szint biztos volt, hogy újraindul a gyártás. Még idén januárban is úgy tűnt, a gyártás a felújított lonbridge-i üzemben még sokáig folytatódhat. Most azonban a TF mögül kihátrált az autó vázát készítő Stadco. A projektből való kilépés oka nem hivatalos források szerint, hogy a drága előállítási költségek miatt egyszerűen financiálisan már nem éri meg az autót gyártani.

Ráadásul a SAIC az utolsó pillanatig bízott a TF-ben olyannyira, hogy 50 kereskedőt már meg is bízott a kocsi nagy-britanniai árulásával és tervezte a négykerekű amerikai bevezetését is. Még nem teljesen halott a kocsi kínai gyártásának ötlete, ott a Nanjingnál készülnének a roadsterek. Könnyen lehet, hogy a TF gyártásának leállításával ezekből sem lesz semmi.