Új négyhengeres dízel a Mercedestől

Vágólapra másolva!
Egy új, 2,2 literes dízelmotort mutatott be a Mercedes, a kettős feltöltésű, 204 lóerős erőforrás a C osztályban mutatkozik be.
Vágólapra másolva!

A bemutató stílszerűen egybeesett Rudolf Diesel születésnapjának 150. évfordulójával. Diesel 1893-ban találta fel a dízelmotort, hat évvel azután, hogy Daimler és Benz megalkotta az első automobilt. A most elkészült új sportdízel erősebb és gazdaságosabb a jelenlegi, ugyanúgy 2143 köbcentis egységeknél. Míg most egy 136 és egy 170 lóerős változat közül lehetett választani, nemsokára már a 250 CDI jelzésű motor is megvásárolható lesz. A kettős feltöltésű, két turbóval lélegeztetett erőforrás 204 lóerejével és 500 Nm-es csúcsnyomatékával 20 százalékkal erősebb a jelenleg kapható 220 CDI-nél. Az erősítést a két turbón kívül negyedik generációs közös-nyomócsöves befecskendezéssel, megnövelt üzemanyagnyomással, hatékonyabb töltőlevegő-hűtővel és kipufogógáz-visszavezetéssel érték el a stuttgarti mérnökök. Ráadásul a több erő ez esetben kedvezőbb fogyasztással és az elődhöz képest 13 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással párosul, ami már megfelel az Euro5-ös emissziós előírásoknak.

A 250 CDI a C osztályban mutatkozhat be, amely az új motorral akár 7,7 másodperc alatt is képes lesz 100 km/órára gyorsítani. Később a Mercedes nagyobb modellekben és akár hibridekben is alkalmazhatja majd a motort, és nincs kizárva, hogy a tiszta Bluetec rendszerrel is kapható lesz.