Vágólapra másolva!
A Lancia várhatóan a 2009-es Genfi Autószalonon mutatja majd be az új Ypsilont, amely technikáját tekintve az Alfa MiTóval és a Fiat Grande Puntóval lesz rokon.
Vágólapra másolva!

A Fiat eladásainak fellendülése a Lancia számára is jó hír, ugyanis már a kis luxusmárka is kap elegendő pénzt a fejlesztésekre. Bizonyítja ezt a nemrég bemutatott, modellfrissített Musa, a pár hete leleplezett vadonatúj Delta, de jövőre már az új Ypsilon is megérkezik az autószalonokba. A luxus-kisautó az Alfa MiTo padlólemezésre épül, ami alig különbözik az aktuális Punto platformjától, motorjai között megtalálhatjuk majd az 1,4-es benzinest turbóval és anélkül, valamint az 1,3-as és 1,6-os Multijet dízelmotorokat. Nagy hangsúlyt helyez a Lancia az Ypsilon stílusos megjelenésére, ezért LED-csíkos fényszórót, a Deltáéhoz hasonló, pajzs alakú krómozott hűtőmaszkot és kétszínű, "bicolore" fényezést is kap majd a kocsi. Az utastér természetesen sokkal igényesebb lesz a Grande Puntóénál, finomabb anyagok és hosszabb extralista jelzi majd az Ypsilon prémium voltát. Először a kisautó történetében jobb kormányos változatot is készítenek majd belőle, így hazai pályán, Nagy-Britanniában is versenyezhet majd a Minivel a vásárlók kegyeiért.