A Tatáé a Jaguar és a Land Rover

Vágólapra másolva!
Az indiai Tata Motors 2,3 milliárd dollárért veszi meg a Ford két luxusmárkáját, a Jaguárt és a Land Rovert - jelentették be szerdán. Az ügylet lezárása június vége felé várható.
Vágólapra másolva!

A múlt héten jelentették be, hogy a Tata áthidaló kölcsönt vesz fel a Citigrouptól és a JPMorgantól, hogy részben ennek révén finanszírozza a Jaguar és Land Rover márkák megvásárlását. A két bank egy évre 3 milliárd dollár kölcsönt nyújt.

A Tata Motors az idén összesen 4 milliárd dollár hitelt vesz fel a hazai és a tengerentúli piacokon, miután még költenie kell arra is, hogy az idei év második felében beindítsa a világ legolcsóbb autójának, a Nanónak a gyártását.

A két luxusmárka eladása után a Ford - amely tavaly 2,7 milliárd, 2006-ban pedig 12,6 milliárd dollár veszteséget volt kénytelen elkönyvelni - a jövőben az észak-amerikai piacra koncentrál. A Tata Motors, amelynek piaci értéke 6,5 milliárd dollár, a 98 vállalatból álló Tata csoport tagja. Az indiai vállalatcsoport az utóbbi években számos vállalatot vásárolt a tengerentúlon, egyebek mellett 13 milliárd dollárért megvettet a brit-holland Corus acélipari vállalatot.