Tízéves Swift nyolcmillióért

Vágólapra másolva!
Új kisautó kétmillióért, kompakt háromért: akciók és szuperkedvező törlesztő részletek sora várja a négykerekűre vágyó vevőket. A vételár azonban csak egy kis része a költségeknek. Kiszámoltuk, mennyibe kerül valójában egy hitelre vásárolt autó adóval, biztosítási sarcokkal és az üzemanyaggal együtt. Ijesztő eredményeket kaptunk.
Vágólapra másolva!

Úton-útfélen öntik ránk a vevőcsalogató ajánlatokat, szebbnél szebb autókat tesznek fel a plakátokra, hadd olvadozzon a pórnép. Hát persze, hogy egy-egy jobb érzésű, az autókat csak kedvelő embernek azonnal csorogni kezd a nyála, és rohan is az autószalonba vásárolni. Ott hangosan köszönnek, kávét adnak, duruzsolnak, és az üzlet megköttetik.

Meggyőzés közben elhangzanak akciós kamatok, ajándékok, hihetetlenül kedvező fogyasztási adatok, repkednek a nulla százalékok. Az eladók azonban mélyen hallgatnak a cascóról, a kötelezőről, a teljesítményadóról, a karban- és fenntartás költségeiről. Mi ennek is utánajártunk, így kiderül, mennyibe is kerül valójában egy új autó. Összevetettünk három népszerű autót, átlagos (évi 15 ezer kilométeres) futásteljesítménnyel, A0-s kötelező felelősségbiztosításokkal (internetes keresőben, a legolcsóbbat figyelembe véve), a gyári, sokszor elérhetetlen fogyasztási normákkal és literenkénti 295 forintos benzinárral számolva.

Forrás: GM

Chevrolet Spark 0,8 Direct

Magyarország egyik legkisebb, legolcsóbb, ugyanakkor vonzó kisautója a Chevrolet Spark. Mielőtt valaki azt hinné, lenézhető, az téved. Ráadásul nagyot, mert a célját pontosan ellátó városi kiskocsi, de! Most - a reklámok szerint jutányosan, szinte sosem volt ekkora akcióban - 1 819 000 forintért lehet hozzájutni. A szérialista rövid, alig pár pontocska: ABS, vezetőoldali légzsák, két hangszóró, három fejtámla és biztonsági öv hátul, elöl elektromos övfeszítő, indításgátló és a brosúra szerint "üzemanyagnyitó szerkezet". Ennyi, se több, se kevesebb. Nincs rádió, kézi az ablak, a tükör, a zár, még a lökhárító is fekete.

Nulla százalékkal elhozhatjuk, persze ehhez le- és felmenőink összes igazolását be kell mutatni, és egy kezest is, akinek szintén egész, talán még az előző életével is el kell számolnia. Miután mindketten igazolták, hogy ükszüleik is kitűnő adós hírében álltak, megkapják a pici fapad kulcsát. Mindössze a forgalomba helyezést kell kiperkálni, ami 72 458 forint, a törlesztőrészlet pedig alig havi 23 972 forint. Ez nem lenne sok, de 120 hónapig fizetjük! Summázva 2 949 098 forintunkba fáj a kisautó, és ekkor még egy métert sem mentünk vele. Sőt, összességében csak kamatra ment el 1 057 640 forint.

Az üzembe helyezés ugye 72 458 forint volt. Egy év casco 55 152 forint, míg a kötelező 32 916 forintunkba kerül. Persze ezzel még nem fejeztük be adakozásunkat az államnak és egyéb társaságoknak, hiszen kifizetünk még 11 400 forint teljesítményadót is. Ehhez jön még egy szerviz díja, az harmincezer, az üzemanyag pedig 230 100 forint (5,2 l/100 km).
Csak első évben 719 690 forintunkba fájt a Spark. Ezt a forint, illetve majd egykor az euró romlását tekintve, persze forgalomba helyezési díj nélkül, akár megszorozhatjuk tízzel, mert ahogy csökken az adó és a biztosítás díja, úgy növekszik majd a karbantartásba fektetett összeg. Így a végén, a forgalomba helyezést is beleszámítva 6,54 millióba került a Spark! Ráadásul nyáron meleg van benne, mert klíma nincs. Vigasztal a tudat, hogy a mondat nem úgy folytatódik, hogy télen meg hideg, mert a fűtés legalább széria.

Mit érdemes?

A "Ha már egyszer építkezik" szlogen az autóvásárlásra is igaz. Ma sem, a jövőben pedig még kevésbé lehet majd eladni a légkondicionáló nélküli autókat. Ezért mindenképpen fektessünk be a megrendelésébe, mert a gyári a legolcsóbb, biztos, hogy a kocsi utasteréhez és motorjához méretezték, és újraeladáskor is jól fog jönni. Az utólag beszerelt klímákkal csak a már meglévő, de lecserélni nem akaródzó autóknál érdemes foglalkozni. Az ilyen hűsítők minimum háromszázezer forintba kerülnek, míg egy sima gyári átlag 150-250 ezer forint körül megáll.

A klíma mellett szól még, hogy az éghajlatváltozás miatti egyre forróbb nyarainkon nekünk is jól fog esni, ha hideg fejjel tudjuk elviselni a nem mindennapi közlekedési kultúránkat. Ellene a megnövekedett fogyasztás és a gyakoribb megfázás veszélye szól.

Forrás: [origo]

Suzuki Swift 1.3 GC (AC)

Magyarország legsikeresebb, legnagyobb számban fogyó autóját, a Suzuki Swiftet is górcső alá vettük. A legfelkapottabb az 1,3-as, ötajtós, klímás, ennek Swift 1.3 GC (AC) a hangzatos neve. 2 690 000 forint az ára, se több, se kevesebb. Ebben még nincs benne a gyári rádió, de harmincezer körül már tesznek bele valami feltűnő színű, villogó szerkezetet, ami valószínűleg jobb is, mint a gyári. Kapunk ABS-t, két légzsákot, elektromos fékerőelosztót, szervokormányt és egy-két figyelmességet, viszont a fordulatszámmérő valahogy kimaradt belőle, ami már tíz éve is cikinek számított. Raktáron van, már hozzák is, csak vigyem. Szinte kérnek...

Tíz százalék önrész és 79 000 forint forgalomba helyezési díj befizetésével büszke tulajdonosa lehetek egy Szuzinak, ráadásul magyar árut vettem, támogatván honfitársaim munkahelyét, jólétét. Az elégedett mosoly csak a tizedik év végén hervad le. A havi törlesztőrészlet 29 393 forint, ami 120 hónap alatt 3 527 160, plusz az önerő és egyéb díjak, tehát: 3 875 160. Egészen emészthető, mert a szalonban csak ennyit mondanak el. Az kimarad a hízelgő ajánlatból, hogy a casco évi 64 692, a kötelező 49 146 forint. Első évi szervizünk harmincezer, a teljesítményadó 20 400, és ugye menni is kell valamivel, jelen esetben benzinnel. Így a tankolás hozzátesz még 269 925 forintot, évente (6,1 l/100 km). Summázhatjuk a 120 hónapot. Mindent egybevéve: 8 216 790 gördül ki a zsebünkből, és ezt akár kerekíthetjük le is, fel is, 8 millió forint akkor is rengeteg. Mire a végére érünk a részleteknek, és megkaphatjuk a törzskönyvet, kiderül, hogy egyéb kiadásra költöttünk többet, mint amennyibe az autó kamatostul került.

Költségcsökkentés

Az alapvető költségeket márpedig ki kell fizetni, azokon spórolni nem lehet. Benzint nem lehet interneten rendelni, de olajat, ablaktörlőt, gumikat, felnit és szinte minden mást már igen. Akár húsz-negyven százalékkal olcsóbban is vehetünk alkatrészt az autónkhoz, hát keressünk és rendeljünk. Általában házhoz is szállítanak, és lehet készpénzben, de akár kártyával is fizetni.

A minőséget viszont meg lehet és kell fizetni. Állítólag a németek korábban - mondjuk a nyolcvanas években ez még igaz lehetett - azért vettek Mercedest, mert nem engedhették meg maguknak, hogy háromévente autót cseréljenek. Fogadjuk ezt meg. A hatszáz forintos ablaktörlő új korában is csíkozni fog, hiába "gazdaságos" és olcsó. Ugyanez igaz a gumikra is. A nagyon olcsó vagy használt téli-nyári gumi fékútja méterekkel lehet több egy középkategóriásnál. Vészfékezéskor három méter fékútkülönbséggel már pont elérhetjük az előttünk állót, és akkor nem spóroltunk semmit az olcsóbb kaucsukhengereken, mert a javíttatással a többszörösét fizetjük ki a gumik közötti különbségnek.

A novemberi kötelező biztosítási esőt és akcióözönt is érdemes kihasználni, mert itt is súlyos ezreket lehet megtakarítani. A cascóról - bár ezt csak évfordulónál érdemes váltani - már nem is beszélve, ahol már tízezrekben mérik a kedvezményeket.)

Forrás: [origo]

Renault Mégane Limousine Base

A számokat látva eloldalogtunk a Suzukitól, és a Renault-hoz már félve, szinte rettegve léptünk be. Az akciós Mégane Limousine Base modellt választottam, hiszen akciós, és nagyságra szinte duplája a Swiftnek. Ráadásul most csak 2 999 000 forint, klímával. Az 1,4-es, 98 lóerős motor még éppen elég ehhez a kasztnihoz, a csomagtartó pedig szinte még sok is. Tíz százalék befizetésével akár tíz nap alatt el is vihetem, feltéve, ha bizonyságot teszek több oldal papírral, hogy megbízható állampolgár vagyok, pénzügyi szempontból legalábbis. A kocsi felszereltsége az alapigényeket bőven kielégíti. Van ABS, két légzsák, kártyás indítás, klíma, szervokormány, központi zár és szintén brosúraszöveg a "plafonvilágítás elöl", a gyári rádió viszont már nem fért bele az összegbe. Tehát 299 000 forint a kezdőrészlet, 92 325 forint a forgalomba helyezés, a havi díj 120 hónapra pedig 30 889. Tíz év szorgalmas fizetés után 4 098 005 forintba fájt a Mégane. Tankolás, biztosítások és karbantartás nélkül! Azokkal együtt jelentős dimenzióugrást hajtunk végre. Évi 300 900 az üzemanyag (6,8 l/100 km), 21 600 a teljesítményadó, és harmincötezerben megáll a szerviz. 95 328 a casco, 49 146 a kötelező. Az első év 1 263 967 forint, persze ebben minden benne van, még a kezdőrészlet és a forgalomba helyezés is. Ezek nélkül is 8726 42 forint/év. A tizedik év végén bőven túl leszünk a 8,5 milliós összegen: 8 726 420 forint a számla vége! És ültünk tíz évig egy rádió nélküli autóban...

A részletfizetés akkor a legjobb, ha már nincs. Kifizetése után a havi részlet nem terhel minket. Csak a fenntartás, ami legalább annyi, mint egy közepes nagyságú törlesztőrészlet. Mielőtt azonban beleugranánk az új autóba, ami nagyon szép és nagyon korszerű, gondolkodjunk, de leginkább számoljunk egy kicsit. Kibírjuk, ki akarjuk fizetni a törlesztőrészlet dupláját a fenntartásra? Mert azt muszáj, mese nincs. Ezeket az autókat nem műtárgynak vesszük, tankolni kell és cserélgetni a kopó alkatrészeket. És ne tápláljunk hiú reményeket, hogy most akciós a klíma, és elengednek száz- vagy több százezer forintot. Lehet, hogy kapunk árengedményeket, de a hitelből jutalékot kap a kereskedő, és ha nem is egyszerre, de bőven megfizettetik az engedményeket.

Javaslat? Igazából nincs, mert általában nem lehet okosnak lenni, esetleg egyedi esetekben. Ha valaki új autót akar, úgyis talál hozzá ideológiát, és vagy így, vagy úgy, de megveszi. Vegye, használja egészséggel, csak számoljon előtte, mert rettentő zavaró, ha lefoglalják a kocsit, vagy a kezesünk hív fel, hogy jó lenne, ha rendeznénk az adósságot. És tegyünk fel kérdéseket, amire legalább magunknak válaszolunk őszintén: szükségünk van új autóra egyáltalán? Ha igen, biztos, hogy több millióért kell vennünk, vagy elég egy kisebb, olcsóbb, mert havonta úgyis csak egyszer ülünk benne négyen? És nem mindegy, milyen jel virít a kocsi orrán? A legfontosabb: gondolkodjunk, mielőtt autót veszünk!