Vágólapra másolva!
Hazánkban is bemutatkozott a Peugeot Bipper névre keresztelt kompakt áruszállítója. A négy méternél rövidebb furgon forgalmazása február 18-án kezdődik.
Vágólapra másolva!

Forrás: Peugeot

Alig volt rés a Peugeot haszonjármű-kínálatban. De megtalálták és betömték
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az új típus a 206/207 Van és a Partner közti, igen szűk rést hivatott kitölteni. Első blikkre némi kételyem támadt, ugyan mi értelme van még egy modellt bepréselni oda, ahol szinte összeér a két szegmens. Aztán amikor szemügyre vettem magát a kocsit és a műszaki adatokat, rájöttem, hogy nagyon jól sikerült kihasználni a méret adta lehetőségeket.

A Bipper teherbírásban közelebb áll a nagyobb testvéréhez, hossza és szélessége alapján viszont a kettes kategória két futó modellje, a 206-os és a 207-es közé tehető. A masszív kinézetű orr-rész és a magas üléspozíció inkább a teher-világhoz helyezi közelebb a kocsit, a nagy üvegfelülettel határolt, világos fülkében mégis személyautós érzés uralkodik. Úgy tűnik, eltalálták az egyensúlyt a PSA konszern mérnökei. No és a Fiatéi, a Bipper ugyanis közös fejlesztés, és a torinóiak résztulajdonában álló török Tofas cég gyárában készül. Fiatként az újjáélesztett Fiorino, Citroënként pedig a Nemo nevet viseli. A hajtásról kétféle 1,4-es motor gondoskodik: a már ismert 75 lóerős benzines, valamint az öt lóerővel gyengébb HDI. Mindkét erőforrásnál 30 ezer kilométer vagy két év a szervizperiódus.

Forrás: Peugeot

Szokásos furgonbelső. a középkonzolon van a váltókar
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az aszimmetrikus hátsó raktérajtókat 180°-ban lehet kinyitni, ami nagyban megkönnyíti a rakodást, felárért tolóajtó is rendelhető, akár mindkét oldalra. Aki fényesebb rakteret szeretne, ablakokat is kérhet a lemezekbe. A 2,5 köbméteres hasznos térfogat alig marad el a Partnerétől, ugyanakkor több mint kétszerese a 206/207 Van befogadóképességének. A belmagasság közel százhúsz centi, a kerékdobok közti távolság több mint egy méter, így ide befér egy Euro-szabvány raklap. A padlóhossz másfél méter, és létezik olyan változat is, amelyben nyitható a kabinválaszfal. Ebben az írótáblává alakítható utasülés lesüllyesztésével még hosszabb tárgyak szállíthatók és a hasznos térfogat 2,8 köbméterre nő. E változat engedélyeztetése még folyamatban van nálunk.

Az év második felében kezdik meg a forgalmazását a Terep csomagnak, amely sárfogót, több védőelemet, megemelt felfüggesztést és nagyobb kerekeket takar. A 15 colos kerekek az alapváltozathoz is megrendelhetők, ezen kívül egy sor kényelmi eszköz szerepel az opciók listáján, egyebek mellett tolatóradar, oldallégzsákok, ülésfűtés és sebességhatároló. Alapáron blokkolásgátlót, tárolórekeszeket, vezető oldali légzsákot, rakományrögzítő gyűrűket, indításgátlót és szervokormányt találunk az autóban. Benzinmotor esetén 2,628 millió forintról, dízelnél 2,988 millióról indul a Bipper, igaz a bevezető ár ezeknél alacsonyabb lesz.

Fotó: Póla Gergely

A kocsi méretéhez képest nem kicsi a raktér: egy raklap is befér
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ha egy szóban kell jellemeznem a típust, leginkább a szellemesség jut eszembe: ötletes maga a kategória, és nagyon jól ki lehet használni a teret. A Van Of The Year-nyertes Expert komoly házon belüli vetélytársat kapott, és hamarosan megjelenik az új Partner is. A Bipper azonban nemcsak a haszonjármű kategóriában igyekszik elnyerni a vásárlók kegyeit: március végén érkezik a Tepee nevű személyautó-változat.