Idő előtt leleplezték az Audi új kabrióját

Vágólapra másolva!
Az Audi csak márciusban mutatja be hivatalosan a vászontetős A4-et leváltó A5 és S5 kabriót, de már most közzétette a részleteket és a teljes fotósorozatot.
Vágólapra másolva!

Bár az újabb prémium kabriók már szinte mindannyian keménytetőt kaptak, az Audi ragaszkodott a klasszikus, szövetből készült elemhez, amelyet elektromos motor nyit 15, és zár 17 másodperc alatt. A művelet menet közben is elvégezhető, ha a sebesség nem haladja meg az 50 km/órát. Felárért egyébként jobb hangszigetelésű tetőt is kínálnak majd, ami közel olyan csendes utasteret biztosít, mint a kupé fémteteje. A Mercedes SLK-hoz hasonlóan az Audiba is lehet majd rendelni nyakmelegítőt, ami az utasok nyakára meleg levegőt fúj.

Az új A5 kabrió négyféle ismert, közvetlen befecskendezésű benzines és két dízelmotorral mutatkozik be, utóbbiak kizárólag V6-os hengerelrendezésűek lesznek - a 2,7 literes egység 190, a 3 literes pedig 240 lóerőt teljesít majd. A benzinmotorok közül a belépő az 1,8 literes TSI motornál kezdődik, amelynek teljesítménye 160 lóerő, a következő fokozat a kétliteres TSI motor, amely kétféle, 180 és 211 lóerővel érkezik, de a négyüléses kabriót 265 lóerős 3,2 literes, szívó V6-os motorral is meg lehet majd rendelni.

Váltókból is igen széles választékot kínál az Audi, a hatfokozatú manuális egység mellett lehet választani a folyamatosan változó áttételű Multitronic, illetve a duplakuplungos, hétfokozatú S-Tronic váltó között. Az új A5 kabrió alaphelyzetben elsőkerékhajtású lesz, ám az erősebb motorokhoz természetesen quattro állandó összkerékhajtás jár.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre a galériához!

Ami az S5 kabriót illeti, a legsportosabb változat megkapja az S4 új fejlesztésű, háromliteres, kompresszoros V6-os motorját, amely egyébként az S5 4,2 literes, V8-as egységét is leváltja. Az S4 háromliterese 333 lóerőt teljesít majd, és 440 newtonméternyi nyomatékát pedig a 2900-5300-as fordulatszám-tartományban adja le. Ezzel a motorral mindössze 5,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára az Audi. Az S5 kabrióhoz hatfokozatú manuális, hétfokozatú duplakuplungos S-Tronic váltót lehet majd rendelni.

Az új Audi A5 és S5 2009 márciusában mutatkozik be a Genfi Autószalonon, forgalmazását elsőként Európában kezdi meg a gyár, közvetlenül a premiert követően.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre a galériához!