Gallardo LP560-4 vászontetővel

Vágólapra másolva!
Először a Los-Angeles-i Autószalon közönsége csodálhatja meg a Lamborghini Gallardo LP560-4 Spydert, amelynek vászonteteje 20 másodperc alatt csukódik össze.
Vágólapra másolva!

Az 1550 kilós autó nem csak 20 kilogrammal könnyebb az előző Spydernél, de 53 lóerővel erősebb is annál. Motorja ugyanaz az 552 lóerős, és 540 Nm nyomatékú, 5,2 literes V10-es, ami már bizonyított a keménytetős verzióban. Ez négy másodperc alatt lövi ki az autót álló helyzetből 100 km/órára, ami körülbelül három tizedmásodperccel rosszabb a kupé idejénél. 200 km/órát 12,1 másodperc alatt ér el az autó, csúcssebessége állítólag 324 km/óra, de csak csukott tetővel.

Sokat segít a kocsi gyorsulásán, hogy E-Gear szekvenciális félautomata váltója 40 százalékkal gyorsabban vált, mint a sima Gallardóban. Emellett átdolgozták a viszkós összkerék-meghajtást, a futóművet és a fékrendszert is. Még a befecskendező rendszer is új, ami hozzájárult a 18 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentéshez, de ez még így is kiugróan magas, 330 g/km.

A fekete, szürke, kék, vagy bézs színben rendelhető vászontető mozgatását végző hidraulikát egy elektromos motor is segíti, hogy gyorsan képes legyen le- vagy felhajtani azt. A hátsó szélvédő függetlenül mozog a tetőtől, így nyitott tetőnél a szélfogó szerepét tölti be. Hogy javítsanak a vezethetőségen merevebbé tették a karosszériát, és az orrát dolgoztak úgy át, hogy optimálisabb levegőáramlást biztosítson. Ahogyan a kupé LP560-4-ben, a Spyderben is LED-es nappali fény került az első, átszabott fényszórókba.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!