Különleges Lancia Versace segítséggel

Vágólapra másolva!
A Versacéhoz tartozó Versus-szal együttműködve a Lancia készítette el az Ypsilon egy különleges, limitált szériáját.
Vágólapra másolva!

A Versus divattervezői által megálmodott Ypsilonokat könnyű lesz majd felismerni, ugyanis egyedi bronz fényezést kaptak és a tetőn is ott virít a cég logója. Érdekes, hogy az alapesetben krómszínű kilincsek, hűtőmaszki is bronzszínben tündököl, akárcsak a 16 colos felnigarnitúra. Természetesen az Ypsilon belterét sem hagyták érintetlenül, az egyedi színű és mintájú kárpitokon szintén ott virít a Versus-logó, hogy az utasok egy percig se feledkezzenek meg az autó guruló divatcikk mivoltáról. Összesen 500 dara készül majd a különleges Ypsilonokból, amelyeket a kocsi párizsi debütálása után csak jövő márciusban dobnak majd piacra.